89 éves korában, rövid betegég után szombaton elhunyt John le Carré, minden idők legnagyobb kémregényírója.
Kritika
|
100
Richard Powers: Égig érő történet
Az Égig érő történet egy nagy ívű, sokrétű, sokszereplős, időben és térben is szerteágazó történet. A természetvédelemre, a fákra és az ember környezetpusztító tevékenységére hívja fel a figyelmet, de a regény gerincét képező cselekményt, amely a főszereplők némelyikét is összehozza, tulajdonképpen egy létező mozgalom ihlette, ez pedig az Earth Liberation Front.
Kritika
|
90
Guzel Jahina: A Volga gyermekei
Jahina szövege intenzív érzéseket ébreszt az olvasóban, érezzük a talpunk alatt megcsikorduló havat, s mintha tényleg elnézhetnénk a Volga felett, látjuk a zajló jégtáblákat, vagy a jégen suhanó lovasszánokat, az orrunkban érezzük a virágzó almafák édes illatát, a zamatos almák ízét. A végtelenség érzését adját vissza a sorok, ami elfog az orosz sztyeppén..
Kritika
|
86
Elena Ferrante: A felnőttek hazug élete
Giovanna gyermekkori arcképét édesapja szemében látja. De egy kontextusából kiragadott mondat hatására ez a tükör szilánkokra zúzódik és a kislány mintha egy kísértetkastély tükörtermében találná magát: csak úgy záporoznak rá az új élmények, benyomások, látószögek önmagával és az őt körülvevő világgal kapcsolatban. Lázadása a bevett hatalmi formák ellen, valamint saját erőviszonyainak felmérése, tesztelése természetes önismereti és beavatási út a felnőtt lét felé.
Kritika
|
90
Éric Vuillard: Napirend
Esszéről lévén szó, nem zavaró a szerző személyes véleményének a jelenléte, amellyel a legtöbb esetben egyet is tud érteni az olvasó. A néhol szenvedélyesbe forduló nyelvezet még inkább kidomborítja a második világháborúhoz vezető események tragikomikumát. A mű lehetséges aktuálpolitikai értelmezését kár lenne tagadni, napjaink számos jelentős közéleti, politikai fejleményére ráismerhetünk.
Elsőregényes író kapta az idei Booker-díjat
Elsőkönyves kapta a Booker-díjat 2020-ben. A 44 éves Stuart a ‘Shuggie Bain’ című könyvéért részesült a legrangosabb brit irodalmi elismerésben. A szerző a díjat az alkoholizmus okozta betegségekben elhunyt édesanyja emlékének szenteli.
Kritika
|
89
Mary L. Trump: Túl sok és sosem elég
Mary L. Trumpnak van egy erős szövetségese az általa leírtak hitelesítésében: ez pedig maga Donald Trump. Ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk négyéves elnökségének botrányait és baklövéseit, akkor is mindaz, amit az Egyesült Államok (jelen sorok írásakor) hivatalban levő 45. elnökeként a 2020. november eleji elnökválasztás során és az eredmények ismeretében azóta tanúsított, egyértelművé teszi, hogy ez az ember nagyon komoly személyiségzavarral küzd.
Kritika
|
85
Rosella Postorino: A Farkas asztalánál
Az az igazság, hogy ez a könyv nem attól jó, nem attól említésre méltó, hogy a szerző különösen jól írna. Az olasz írónő stílusa olvasmányos, élvezhető, de nem kiemelkedő; a sztori viszont mindent visz, és a központi karakter, Rosa figurája is nagyon erős. Természetesen Postorinónak is megvannak a maga érdemei: Rosa belső vívódásainak bemutatása és a mélységi karakterábrázolás nagyon jól sikerült, az olvasó lélegzetvisszafojtva izgul ezért a fiatal, törékeny nőért, vele remél és vele szorong, minden lépését megérti.
Kritika
|
96
Antonio Iturbe: Az auschwitzi könyvtáros
Iturbe regénye, ha egészben nézzük, az első oldalaktól az utolsókig a reményt idézi meg, annak ellenére, hogy nem kíméli az olvasót a legalantasabb, méltatlan és visszataszító, nem ritkán brutális helyzetek bemutatásától sem. Hogy miért kell egy olyan helyen, ahol egy darab kenyér vagy fonnyadt krumpli héja felbecsülhetetlen kincseket ér, néhány haszontalan könyv miatt egy fiatal lány életét kockáztatni, azt csak az érti meg, aki felismeri, hogy a túlélés több az életben maradásnál.
Kritika
|
60
R. F. Kuang: Sárkányköztársaság
Már az előző kötetben is egyértelmű volt, hogy annak ellenére, hogy fantasyról van szó, Kuang regénye egy egyedi mű. A kínai és japán kultúrára épülő történet vegyítve a sámánizmus mágiarendszerével teljesen eltérő attól, ami napjainkban a nyugati íróktól megszokott.