Szerző: Attila

2010 legjava – a Time szerint

Cronin regénye az egyetlen magyarra is lefordított mű a Time éves sikerlistáján. Néhányat még szívesen olvasnánk a többi közül; Karl Marlantestől a Matterhorn, Daniel Clowestól a Wilson és Tana Frenchtől a Faithful Place is ígéretesnek tűnik. Az első két helyet persze itt is Jonathan Franzen és Jennifer Egan uralja, mint a legtöbb 2010-es top 10-es listán, a többivel viszont eddig még nem találkoztunk. A Time egészen jó könyveket válogatott össze.

Olvasd el a mozi előtt – 1. rész

Nincs új a nap alatt, a következő év legígéretesebb filmjei is egy-egy könyv alapján készülnek. Íme a legjobbak, ezeket – úgy gondoljuk – kár lenne kihagyni. Előtte azonban olvasd el a könyvet. Cikksorozatunk első részében akad egy Ludlum-könyv, amelyet Marc Forster rendez és DiCaprio a főszereplője; egy régi klasszikus, Brontëtől a Jane Eyre, ezt Cary Fukunaga rendezi; a nagysikerű Segítség Kathryn Stockett tollából, itt Tate Taylor ült a rendezői székben.

2010 legjava – a PW szerint

A Publishers Weeklynél Jennifer Egan regénye vezeti az év top 10-es listáját, J. Franzentől a Freedom a második. Az első tízben van olyan is, amelyet már magyar fordításban is kiadtak, ez Michael Lewistól A nagy dobás, korunk gazdasági válságának története és előzményei. A szerző már a Brókerpókerrel is bizonyította hozzáértését a témában. Scott Spencer új regénye is a listán van, őt a 2003-as Papírhajónak köszönhetően ismeri a magyar olvasóközönség.

Vissza a gyökerekhez: Doppler

Doppler egy kerékpár baleset következtében teljesen megváltozik. Hátat fordít a világnak, és az erdőbe költözik. Elege lesz az emberekből, a fogyasztói társadalomtól undorodik, többé nem érdekli a pénz, a karrier, az ünnepek, mások véleménye – és a családja sem. Szereti őket, de nem hajlandó visszaköltözni hozzájuk akkor sem, amikor a felesége bejelenti: úton van a harmadik gyerek is. Doppler élete megváltozik; gyakorlatilag egy nagy vicc lesz.

Assange: kényszerből író

Julian Assange Angliában várja kiadatását. Svédországban nemi erőszakkal vádolják, eközben ő memoárt készül írni. A WikiLeaks alapítója magára haragította az Egyesült Államokat, a CBC-n már élőben is elhangzott: meg kellene gyilkolni a kiszivárogtatót. Assange és a Random House Kiadó a tegnap bejelentette: 2011-ben kiadják az ausztrál férfi önéletrajzát. Assange a könyvért több, mint egymillió dollárt kap. Azt nyilatkozta, nem akarta megírni.

2010 legjava – az amazon szerint

Az amazon 2010-es sikerlistája igazi sikerlista. Mind olyan könyvek, amire azt mondod: ez igen, engem is érdekel. Az első tízben egy sincs, ami már magyarul is megjelent volna, és csak reménykedhetünk, hogy hamarosan hozzánk is eljutnak. A tíz szerző közül kettőt a hazai olvasóközönség más könyvei révén már ismerhet, az egyikük Maggie O”Farrell, a másik Joshua Ferris. Szívesen olvasnám Michael Korytát, Sam Lipsyte-ot és Helen Simonsont is.

Portré: Mary Higgins Clark

A Hová tűntek a gyerekek és A leselkedő szerzője december 24-én született. Mondhatnánk azt is, hogy angyal hozta. Ír bevándorlók gyerekeként jött a világra. A szüleinek nem voltak anyagi gondjaik még a nagy gazdasági világválság idején sem, de az apa halála után sok szerencsétlenség érte. Első regényét 1968-ban írta, aztán átlovagolt a krimi műfajára. Ez hozta meg számára a világsikert. 42 krimije világszerte több mint 80 millió példányban fogyott.

2010 legjava – a New York Times szerint

2010 végén mindenki összeállítja a saját sikerlistáját. Sorozatunkat a New York Times idei top 10-esével kezdjük. Sajnos egyetlen könyv sem került még a magyar olvasók kezébe, és az élmezőnyt elnézve, csak pár jöhet számításba. Egyike az esélyeseknek az első helyezett, Jonathan Franzen regénye, a Freedom. Véleményünk szerint Emma Donoghue regénye is megérdemelné a magyar fordítást, ahogy Cleopatra életrajza és Siddhartha Mukherjee dokumentárja is.

Az utolsó karácsonyi könyvvásár

Az utolsó napokra még hagytunk pár könyvújdonságot. Van a kínálatban krimi, lexikon és kortárs szépirodalmi mű: Daniel Silvától az új Moszad-kaland, a Geopen Kiadótól a Larousse gasztronómiai lexikon, a Pocsék karma szerzőjétől egy szép regény, Wolf Haastól pedig egy szatirikus hangvételű krimi, ez utóbbi a Scolar Kiadó gondozásában. Karácsony előtt pár nappal még találsz a szakácsnak és a krimirajongónak is alkalmas könyvet. Jól fog mutatni a fa alatt.

Tovább
Kritika
|
79

Legenda születik: A Halállista

Tim Davys első regényének szereplői plüssállatok, a műfaj pedig a krimi. Nem mosolyogtat, inkább elgondolkoztat. Amberville lakóit ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint amelyek minket, embereket is: van-e élet a halál után? Ki dönt arról, hogy ki és mikor távozik ebből a világból? Hová kerülünk azt követően? Lehet-e változtatni a dolgokon? És hogyan befolyásolná a társadalmi normákat az, ha a titkokat hirtelen lelepleznék, a kérdésekre választ kapnánk?