Kategória: Bejárat

Tovább

Jön a Ha ölni kell folytatása

John Grisham, a jogi krimi nagyágyúja első sikerének folytatásán dolgozik, jelentette be a kiadója. A Ha ölni kell 1989-ben jelent meg, Magyarországon először 1995-ben vehette a kezébe az olvasóközönség. 1996-ban film készült a könyvből, a főszerepben Matthew McConaughey, Samuel L. Jackson és Sandra Bullock volt látható, a produkció 108 millió dolláros bevétellel zárta a forgalmazást. A folytatás Sycamore Row címmel jelenik meg ősszel.

Tovább

Chris Beckett az idei Arthur C. Clarke-díjas

Dark Eden című harmadik regényével a brit Chris Beckett nyerte el a 2013-as Arthur C. Clarke-díjat. A díj és a vele járó 2013 fontos pénzjutalom átadására szerdán, a SCI-FI LONDON Filmfesztivál keretében került sor. Beckett regényét az Andrew M. Buttler elnökletével működő öttagú zsűri választotta ki a hat művet tartalmazó szűkített listáról. Beckett olyan neves szerzőket utasított maga mögé, mint a Hugo-, Nebula-, World Fantasy- és Locus-díjas Kim Stanley Robinson vagy az EFSF-díjas Ken MacLeod.

Tovább

Könyv a bostoni bombatámadás elkövetőiről

Könyvet ír a bostoni bombatámadás elkövetőiről, a Carnajev testvérekről egy orosz-amerikai újságíró, Masha Gessen. Az egyelőre cím és megjelenési dátum nélküli könyvben az orosz származású, Boston környékén élő Gessen utánajár annak, hogy kik voltak és honnan származtak a bostoni maratonon robbantó fivérek, minek hatására váltak terroristákká, és mi késztette őket a bombatámadásra. A Riverhead Books szerint Gessen a legalkalmasabb a munkára.

Tovább

F. Scott Fitzgerald naplója

Mindenki számára elérhetővé tette a Dél-Karolinai Egyetem A nagy Gatsby szerzőjének egykori naplóját. Az egyetem szerint ez az egyik leggazdagabb, első kézből származó dokumentáció egy irodalmi személyiségről: a szerző ezekre a lapokra jegyezte fel az 1919 és 1937 közötti időszak pénzbevételeit és kiadásait, de néhány személyes észrevételét, gondolatát is, így például az is kiderül a füzetből, hogy háromévesen lenyelt egy pennyt és elkapta a kanyarót.

Tovább

Megnyílt a Gárdonyi-emlékév

Ünnepi gálaműsorral vette kezdetét szombaton Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Gárdonyi-emlékév. A Gárdonyi emlékévet a Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja, az összeg kétharmadát Eger használhatja fel. Az emlékév programjai között szerepel A láthatatlan ember arcai című vándorkiállítás, irodalmi versenyek, interaktív tárlatvezetések, filmvetítések, pályázatok, konferenciák és kulturális fesztivál is.

Tovább

A Micimackó atyja a háborút propagálta

Mielőtt még megírta volna a háborúellenes Peace of Honourt és a Micimackót, Milne a háborút propagálta, derült ki egy sor titkos iratból, amelyre Walesben bukkant egy férfi a nagybátyja régi papírjai között. A nagybácsi a katonai hírszerzés egyik titkos részlegénél, az MI7b-nél dolgozott az első világháború idején, és a saját házában rejtett el 150 dokumentumot. Milne és további 20 író feladata az volt, hogy pozitív hangvételű cikkeket írjanak a háborúról.

Tovább

Lev Tolsztoj-szobor Budapesten

Szerdán döntött arról a Fővárosi Közgyűlés, hogy mellszobrot állítanak Lev Tolsztoj írónak Budapesten. A mellszobrot a Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület ajándékozza a magyar fővárosnak. A világhírű író emlékét őrző, 90 centiméteres, talapzattal együtt 235 centiméter magas kompozíció a Zichy Mihály út és a Tolsztoj sétány találkozásának közelébe, a sétány melletti zöldfelületre kerül.

Tovább

Buglyó Gergely: Oni: Szürke vér

Lapozz bele Buglyó Gergely debütáló regényébe, amely az Oni: Szürke vér címet viseli és egy trilógia első kötete. A regény főhőse a 16 éves Áron és két testvére, akik hétköznapi kamaszok egy álmos dunántúli kisvárosban. Leszámítva például azt, hogy szürke a vérük, ha napfény éri, és régóta távollévő apjuk kakukkos órája valamiféle titkot rejt. Kényelmesen eseménytelen hétköznapjaikat alaposan felborítja, amikor egy új lány érkezik az iskolába.

Tovább

Megfilmesítik le Carré új regényét

Sorra filmesítik meg le Carré regényeit, bejelentették, hogy az A Delicate Truth is vászonra kerül. A forgatókönyvet az a William Monahan írja, aki Oscar-díjat kapott A Tégla c. film szkriptjéért a Legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. A könyv Angliában a napokban jelent meg, a tengerentúlon május 7-én kerül a boltokba, Magyarországon pedig várhatóan szeptemberben. A film gyártásáért is felelős The Ink Factory nagyszerű trailert készített a könyvhöz.

Tovább

Ottlik-emléknapok májusban

Többek között zenés összeállításokkal emlékeznek Ottlik Géza születésének 101. évfordulójára Budapesten. Az idei programsorozat az író születésnapján, május 9-én emlékmű-koszorúzással nyílik meg a Fehérvári úton, majd szakmai előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket a Hadik Kávéházban. Május 11-én a szakmai programok mellett zenés összeállítással emlékeznek a szerzőre: az Ottlik-kisprózában szereplő szerzemények hangzanak el kortárs átiratban.