‘A földrajz fogságában’ egy tartalmas, információgazdag és szórakoztató mű, igazi csemege a földrajz és politika, illetve a kettő közötti kapcsolat iránt érdeklődőknek. Témaválasztása inspiráló, a nyelvezete közérthető, mégis szakszerű, megközelítésmódja az elfogultságtól mentes, a tartalma jól strukturált.
Anita Abriel Sydneyben született, jelenleg Kaliforniában élő írónő, aki saját édesanyja élettörténetét dolgozta fel könyvében. Egy olyan történetet mesél el, amely tele lehetne drámai helyzetekkel. A könyv lapjain azonban ebből sajnos szinte semmi sem érzékelhető.
A fordult szív, bár történelmi regényként van meghatározva, az egyéni sorsábrázoláson keresztül emberi, személyes, aktuális és olyan közeli, hogy szinte életre kel a könyv lapjairól a hányatott sorsú asszony. A mű információgazdagsága révén akár iskolai tananyag is lehetne, hiszen a történetbe ágyazva mindent megtudhatunk a keresztes háborúk elindításának okairól, a zsidók és keresztények konfliktusainak gyökereiről, a középkor világáról.
A történet nagy pozitívuma, hogy lerí róla, hogy olyan személy írta, aki kutyát tartott és bensőséges kapcsolatot ápolt vele. A benne lévő kis történetek a gazdik mindennapjai, 10-15 éven keresztül. Ezért ajánlom minden kutyabarátnak, állatbarátnak, de legfőképpen azoknak, akik fontolgatják, hogy örökbe fogadjanak vagy vegyenek egy kutyát.
A ‘Zöldlámpa’ egyszerre könnyű és nehéz olvasmány. Könnyű, mert nagyon jól ki van találva a grafikája, szerkesztése: a színész gyerekkorától napjainkig mutatja be életét, teletűzdelve gondolataival, elmélkedéseivel, saját aforizmáival és verseivel. Humoros és életszagú. Mindezt változatos betűkarakterekkel, grafikai eszközökkel és színekkel valósítja meg, így könnyen követhető, visszaforgatható olvasmány. Meg lehet állni, elgondolkodni, emészteni, visszajátszani magunkban. Ugyanakkor nehéz könyv is, a szó legjobb értelmében: mert meg kell állni, elgondolkodni, emészteni, visszajátszani magunkban.
Christy Lefteri ciprusi származású, Angliában élő fiatal író, aki önkéntesként dolgozott az UNICEF athéni menekültközpontjában. Az itt szerzett tapasztalatai és élményei arra indították, hogy regényt írjon azoknak a történeteknek az összekovácsolásával, amelyeket a nyelvi és egyéb korlátokat átlépve elmeséltek a menekültek. Így született meg ‘Az aleppói méhész’.
Annak ellenére, hogy szigorú értelemben vett politikatudományi munkáról van szó, a kötet nagyon olvasmányos, távol áll a száraz, hűvös és szakzsargonoktól hemzsegő tudományos nyelvezettől. Ugyanakkor egy folyamatosan érvelő, a megértés vágyával született tanulmányról beszélünk, amelynek korszakos jelentőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Ian Kershaw könyve a maga nemében hiánypótlónak számít, és ha valaki szeretné jobban megérteni a XX. századot, anélkül, hogy szakirodalmi művek sokaságát kellene átböngésznie, vagy be kellene érnie a hivatalos oktatási rendszer keretei között hozzáférhető tankönyvek biztosította lehetőségekkel, annak a polcán ott a helye.
Az Üvegkert a kommunizmus legriasztóbb arca, ahol a nők kiszolgáltatottsága a mai európai viszonyok között szinte elképzelhetetlen. Pedig itt van, alig négy évtizednyi távolságban a maga feldolgozatlan, égető kérdéseivel, tovább hurcoljuk magunkkal egyéni és közösségi traumaként, sérelmekként, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni.
A ‘Leningrád’ első látásra naplónak, emlékiratnak tűnhet, de jóval több ennél. Szociográfia, ifjúsági regény, de legfőképpen olyan szépirodalom, amely alapvetően azon olvasóknak mond a legtöbbet, akik határon túli magyarként ébredtek ifjonti majd felnőtti öntudatra a keleti blokk országaiban.
