Az édesapa visszaemlékezései alapján megírt könyv jóval több, mint a világháború utolsó magyarországi napjainak német kiskatonák szemszögéből való felidézése. A nagy totálról csak néha esik szó, a hangsúly Walter tapasztalatain, gondolatain, és jó barátja, egy másik alakulatnál szolgáló Fiete kapcsolatán van. A tinédzserek a háborút akarják megúszni, ők maguk is áldozatai a tomboló őrületnek.
A mauritániai Mohamedou Ould Slahi közel tizenöt évig volt az Egyesült Államok által a kubai Guantánamo-öbölben működtetett fogolytábor lakója. Terrorcselekményekben való részvétellel és terroristák támogatásával gyanúsították, rábizonyítani azonban semmit sem tudtak a másfél évtized alatt, és hivatalosan soha nem emeltek vádat ellene. A 2015-ben megjelent Guantánamói napló őrizetbe vételének és fogságának első négy évéről szóló megrázó élménybeszámoló.
A Lidércnyomás annak a pár órának a küzdelmét mutatja be, amelyet egy anya képes megtenni gyermekéért. Nagyszerűen érzékelteti az anyai ösztönök által keltett elszántságot, bátorságot, helytállást. Közben bepillantást nyerünk minden fontosabb szereplő gondolataiba, például a támadók egyikének, Robbynak a gondolataiba is, aki szintén átlagos fiatal lehetne, ha hirtelen nem gondolná úgy a társaival együtt, hogy az ámokfutásuk csak egy jó móka.
Bár kétségkívül az élet sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt egy ilyen tendenciózus regényben, egyetlen exponenciális szereplő sorsában ábrázolni lehet, Illés története mindannyiunkhoz szól. Hiszen mindannyiunknak fontos lenne megtalálni azt az egyetlen belső hangot, ami oda visz, ahová kell, ahol hasznosak vagyunk és kiteljesedhetünk.
Öt sarok című regényét a régi sikerrecept szerint rakta össze Mario Vargas Llosa, és ennek megfelelően, különösen a latin-amerikai országokban, nagyon népszerű, annak ellenére, hogy nem a legjobb regénye az írónak. Erejét leginkább az ütős témák remek összeszerkesztésének köszönheti. A karaktereken lenne még, amit finomítani, bár ha az ember engedi, hogy magával ragadják az ellentétezéssel rivaldafénybe emelt események, észre sem veszi ezt az apró hiányosságot.
Az NW három központi alak egymásba kapcsolódó életét, vagy életének egy bizonyos szakaszát követi. Mindegyikük az életük, sorsuk, világban elfoglalt helyük kérdésével szembesül és bár másra vágynak, mást akarnak, mindegyikükre súlyként nehezednek a születési helyük és a társadalmi elvárások által kimért korlátok és megszorítások, illetve a saját maguk által elképzelt helyes és boldog élet terhe.
Az abszolút kereséséről, elérhetetlenségéről az írásbeliség megjelenése óta számos történetet jegyeztek le. Az odavezető utat ki-ki személyisége és érdeklődése alapján vélte megtalálni: volt, aki vallásos révületben, volt, aki a tudományban, mások a tökéletes szerelemben vagy bódult utazásokban. Az összes történet közös jellemzője az, hogy kivétel nélkül mind kudarcra ítélt vállalkozásokról számolnak be.
Ha valaki a későbbi munkái felől, azok stiláris és érzelmi árnyaltságára számítva olvassa a Pille a lángban című antológia szövegeit, csalódni fog. Ezek nem az ismert, már kultikus alakká vált Capote hangján szólnak, hanem egy érzelmekben tobzódó, az írással először próbálkozó kamasz nyelvén, aki hihetetlen érzékkel és intuitív írói attitűddel rendelkezik ugyan, de a rendelkezésére álló eszközökkel még bizonytalanul, ügyetlenül bánik.
Toni Morrison 2008-ban megjelent kilencedik regénye a rasszizmus kialakulásának gyökereit keresi. Az 1600-as évek végének fiatal Amerikájában játszódik, New York közelében, a rabszolgatartás kezdeti időszakában. Nők és férfiak kapcsolatáról szól, mely mindig a nők bántalmazásával végződik egy olyan világban, melyben a nők a „férfiból és a férfiért” vannak, melyben a nők „nem alakíthatják a világot, csak tűrhetik, ahogy a világ alakítja őket.”
Családi- és történelmi regény, úgy mutatja be ezt a korszakot, hogy az író közben elmeséli a saját- és a családja történetét. Nem ez a tény teszi azonban különlegessé a művet, hisz mások is írtak már erről az időszakról, talán nem is különbözik a történetük sem olyan nagyon, ami viszont meglepő és a legfontosabb motívum ebben a történetben, hogy tabuk nélkül mesél. Nem kertel és köntörfalaz, nem szépít, nem körülír, hanem kimondja azt, amit megélt.
