Sue Monk Kidd igazán merész történetszövést követ, alapjaiban rengeti meg a klasszikus elméletet arról, hogy mi volt az asszonyok szerepe a jézusi időkben. És természetesen akkor még nem is említettük Jézust, akinek személye köré olyan megdönthetetlen kultusz épült, hogy elképzelhetetlennek tartjuk, hogy szerelmes is lehetett, mindenféle egyéb emberi vonásokkal együtt. A regény célja azonban nem a több ezer éves vallásos hit provokálása.
Louisiana mocsaras vidékén valami sötét ólálkodik: egy gyilkos módszeresen, orvosi eljárásokkal kísérletezve követi el rettenetes bűneit, cicázik a hatóságokkal, akik hiába próbálják elfogni. A gyilkos (a Mészáros) és az igazságügyi orvos szakértő, Dr. Wren Muller (a Wren keresztnév jelentése magyarul: ökörszem) egymáshoz méltó ellenfelek. Mindketten rendkívül intelligensek, szeretik az igényes, pontos munkát, rendelkeznek orvosi ismeretekkel, ám ezeket teljesen különböző tettek végrehajtásának szolgálatába állították.
Hiroo Onoda Japán kapitulációja után még majdnem huszonkilenc évig védett egy trópusi szigetet. Nem hitte el, hogy véget ért a háború. A Dereng a világban Herzog Hiroo Onoda történetét meséli el, röpke 112 oldalon. „Sok részlet stimmel, sok nem”, írja a szerző a könyv első lapján, és igyekszik hangsúlyozni, hogy a könyvben azt írta meg, amit ő tartott fontosnak, „valami lényegszerűt, ahogy azt felismerni vélte”, amikor Onodával találkozott.
Az alaptörténet jó. Kimondottan jó. Azon is gondolkodom, hogy simán van olyan jó, mint A lány a vonaton, de – merthogy mindig van egy “de”, ugye? – nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez a rövidke történet csupán egy vázlata egy nagyszerű regénynek.
Newman sajnos klisét klisére halmoz, és ez nálam sokat rontott az összképen. Már a gépeltérítő motivációja is sablonszerű, a rá érkező válasz szintén. A földön zajló eseményeket mintha egy B-kategóriás akciófilmből másolta volna, és ez hatványozottan igaz, ha a szereplőket és a tetteiket veszem nagyító alá. De azt is látom, hogy mitől népszerű egy ilyen sztori az olvasók egy csoportja számára.
A regény cselekménye szórakoztató és pörgős, ugyanakkor sokkal képlékenyebb és csapongóbb annál, mint amit a szerző két előző regényében tapasztalhattunk – emiatt pedig lehet némi hiányérzetünk. Engem azonban maximálisan kárpótolt a sajátos harlemi hangulat, aminek köszönhetően néha azt éreztem, hogy még legalább egy ekkora terjedelemben képes lennék olvasni a regényt.
A cím nem olyan explicit, mint amennyire néha elvárnánk ezt egy címtől. Mint szófordulat egyszer fordul elő a regényben, de az értelmére nem tudunk akkor még következtetni. A befejezés utáni elmélkedés során jövünk rá csupán, hogy mennyire találó. A lassan izzó tűz látszólag nyugodt, veszélytelen, emiatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ettől függetlenül még éget, és pusztító erejű lehet.
Tragikomédiák ezek a novellák, olyan emberekről, mint a szomszédaink, barátaink vagy akár mi magunk. Olyannyira, hogy én például legalább öt történetben fedeztem fel magamat, vagy azért mert már megtörtént velem, vagy azért mert, megtörténhet, ha nem figyelek oda.
Szórakoztató irodalmi alkotás ez a könyv, vicces élethelyzetekkel, komoly és mély beszélgetésekkel, erős felismerésekkel, a végkifejlet pedig egy mondatban megfogalmazható: légy, aki vagy, ragadd meg a pillanatot. Elcsépelten hangzik, közhely, mégis aktuális.
A Hosszú, fényes folyó egyfelől egy szívszorongató és elgondolkodtató családi történet, másfelől megrázó – társadalomkritikától sem mentes – portré az opioid-válság áldozatairól, akik számára a közeg, amiben felnőnek és élnek, szinte a kitörés legkisebb esélyét sem adja meg, harmadrészt pedig egy nagyon érzékletes városleírás.
