Tovább
Kritika
|
66

Harc a francia fronton

A normandiai partraszállás döntő jelentőségű volt a II. világháborúban. Sven Hassel német szemszögből mutatja be a háborúnak azt a szakaszát, amikor a szövetségesek, a francia ellenállás hathatós segítségével, visszaverték a németeket, és kiűzték őket a fővárososból. Az Eltörölni Párizst! vegyes érzéseket hagy az emberben. A második világháborúról már sokan írtak, és láttuk a német oldalát is a frontnak. Úgy viszont, ahogy azt Sven Hassel leírja, még soha.

Tovább
Portré

110 éve született Németh László

110 éve született Németh László Kossuth-díjas magyar író, esszéista. Bölcsésznek tanult, fogorvos lett, majd író. 24 évesen novellapályázatot nyert a Nyugatban, 1926-tól több lapban is jelentek meg cikkei és könyvismertetései, némelyikben Lelkes László álnéven publikált. Ezzel párhuzamosan saját fogorvosi rendelőt működtetett, ez mellett pedig iskolai orvosi állásokat vállalt különöző budapesti iskolákban. Első regénye 1929-ben jelent meg a Napkelet c. folyóiratban.

Tovább

Kiadják John Lennon leveleit

2012 októberében jelennek meg John Lennon, az egykori Beatles-tag levelei. Yoko Ono segítette a kiválogatásukat; ez az első alkalom, hogy az egykori zenész özvegye megengedte, hogy Lennon levelei között válogassanak. A kötetet az a Hunter Davies szerkeszti, aki korábban az egyetlen hivatalos Beatles-biográfiát is írta. Davies Ono archívumát is átnézte, de átlapozta a gyűjtők birtokában levő leveleket, és azokat is felkereste, akikkel Lennon levelezett.

Tovább
Kritika
|
80

Stephen King: Blaze

A Blaze egyike a Richard Bachman álnéven írt King-regényeknek, amely eredetileg még a ’70-es években született. A hosszú évekig kiadásra – a szerző által – érdemtelennek tartott és emiatt dobozolt regény kéziratát King néhány éve újra kézbe vette, átdolgozta és megjelentette. Nem született meg King egyik legjobb regénye – mint ahogy azt sokan állítják –, de a Blaze mégis egy szerethető történet. Ezúttal is egy Kingtől szokatlan terjedelemben.

Tovább
Portré

Illyés Gyula: a „puszta népének” fia

A 20. századi magyar irodalom meghatározó alakja, aki maradandót alkotott úgy a költészet terén, mint a prózában vagy drámák terén. Felszólalt a társadalmi igazságtalanság ellen, de tiltakozott a magyarok frontra terelése ellen, harcolt az elszakított területeken élő honfitársakért. Élete utolsó évtizedeiben az anyaországi és a határon túlra szakadt magyarság kulturális és szellemi egységének megvalósításán fáradozott.

Tovább
Kritika
|
95

A sziklába szorult ember

Aron Ralston 2003 áprilisának utolsó napjaiban balesetet szenvedett a Kanyonvidék Nemzeti Park egyik hasadékában. Egy sziklatömb elszabadult, amint lefelé ereszkedett a Kék John-kanyonban, és odapréselte a jobb kézfejét a kanyon falához. Szombaton délután két óra negyvenegy perckor történt mindez vele egy olyan helyen, ahol még hétvégeken is csak nagyon kevés túrázó fordul meg. Egy liter víz volt nála, és senki sem tudta, hogy merre indult túrázni.

Tovább

5 kedvenc könyv – Morvai Noémi

Megpróbálunk életet lehelni pusztulófélben levő VIP ajánló rovatunkba; Morvai Noémi mesél öt kedvenc könyvéről, olvasási szokásairól, kedvenc íróiról. Márait még a gimnáziumban megkedvelte, Kunderától minden elolvasott, Coelho egyik regényét még angolul is beszerezte. A felsorolás végére egy kortárs francia szerző művét hagyta – ezzel a könyvvel véletlenül találkozott, és a vásárláskor is a borító alapján választott. Azóta a folytatásokat is begyűjtötte.

Tovább

XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Ma nyitja meg kapuit a 18. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, vasárnapig tart a könyvkavalkád a Millenárisban. Negyven országból érkeznek kiállítók, alkotók, kiadói szakemberek április 14-17. között Budapestre, s a külföldi kiállítói standok is nagyobb alapterületet foglalnak el, mint eddig bármikor. Vasárnap, április 17-én ünnepélyes keretek között adják át az Év Kiadója, valamint az Év Vidéki és az Év Fővárosi Könyvesboltja elismeréseket.

Tovább

Novemberben új Sherlock Holmes

Novemberben új Sherlock Holmes regény jelenik meg. A történetet Watson doki meséli el egyes szám első személyben, a regényt a leginkább gyerek- és ifjúsági könyveiről ismert Anthony Horowitz írja. A The House Of Silk címet viselő regény Sir Arthur Conan Doyle halála után 81 évvel lát napvilágot, 106 évvel azt követően, hogy a szerző papírra vetette híres detektívje utolsó esetét. Horowitz megbízatása januárban lett publikus, a címet csak most árulták el.

Tovább
Kritika
|
100

Roger Martin du Gard: A Thibault család

2 kötet, 8 rész és összesen 175 fejezet. 1676 oldal. Apa és két fia. Család a századfordulón, az I. világháború előtt és után(?). Katolicizmus és protestánsság. Imperializmus és proletármozgalmak. Szerelem és karrier. Eszmeiség és gyakorlati lét. Háború és béke. Élet és halál. Háború és halál… Múlt, jelen, jövő. A századfordulós társadalmak, a mindenkori társadalmak alapvető jellemvonásai. Korrajz, élet-rajz. Folyamregény, örök regény.