Szerző: Jance

Tovább
Kritika
|
81

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

A Hajóbontók az 1972-ben született amerikai szerző, Paolo Bacigalupi második, angolul 2010-ben megjelent regénye. Magyar fordításban az Ad Astra Kiadó gondozásában jelent meg, akárcsak első, számos díjjal kitüntetett regénye, A felhúzhatós lány. Az elsősorban ifjúsági (young adult) kategóriában jegyzett Hajóbontókat szintén több díjjal is kitüntették – Michael L. Printz vagy Locus –, de nem véletlenül, hiszen Bacigalupi itt is hozza a tőle megszokott színvonalat.

Tovább

Dagger-díj 2013: győztesek és jelöltlisták

Mozgalmasan indult a hét a Brit Krimiírók Szövetsége által alapított irodalmi díj, a Dagger számára: hétfőn Londonban nem kevesebb mint hét kategóriában díjaztak, további három kategóriában pedig közzétették a bővített listákat. Az életmű-díjnak számító Gyémánttőr nyertesének nevét már februárban közzétették, a díjat viszont most kapta meg, a legnépszerűbb kategóriáknak számító Aranytőr és Ian Fleming Acéltőr esetében egyelőre csak a díjra esélyes neveket és regényeik címét tartalmazó jelöltlistát hozták nyilvánosságra.

Tovább

Átadták a 2013-as Thriller-díjakat

Egy viszonylag újnak számító szórakoztató irodalmi díj átadására került sor a múlt héten New Yorkban: a július 10-13 között szervezett Nemzetközi Thrillerfesztivál (ThrillerFest) keretében kiosztották a 2013-as Thriller-díjakat. A Nemzetközi Thrillerírók Szövetsége által 2006-ban alapított elismerést összesen nyolc kategóriában adták át: díjazták a 2012-es év legjobb thrillereit, de debütdíjat és életmű-díjat is osztottak. Az idei győztesek között találunk néhány magyarul is olvasható szerzőt: Anne Rice, Steve Berry, Dan Krokos és C. J. Lyons.

Tovább
Kritika
|
82

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

A Jessie Lamb testamentuma Jane Rogers 2011-ben megjelent, 2012-ben Arthur C. Clarke-díjjal kitüntetett regénye. Elgondolkodtató alkotás, amely műfajilag talán leginkább az apokaliptikus sci-fi körébe sorolható. Jóllehet nyelvezete és főhősének gondolkodásmódja miatt elsősorban a fiatal korosztályt célozza meg, a felnőtt olvasók számára is érdekes, mély erkölcsi és (tudomány)etikai kérdéseket boncolgat, óhatatlanul is állásfoglalásra késztetve az olvasót.

Tovább

Átadták a 2013-as Locus-díjakat

A sci-fi és fantasy irodalom egyik legnépszerűbb és legérdekesebb díját adták át az elmúlt hétvégén: a Locus-díjat tizenöt kategóriában ítélték oda az amerikai Locus Magazine olvasóinak szavazatai alapján. A Seattle-ben megszervezett díjátadó gálán számos nagy név megfordult a szakmából, közülük néhányan díjat is kaptak. Utóbbiak között több olyan szerző is van, akik a magyar olvasóközönség számára sem ismeretlenek, hiszen több írásuk is megjelent már magyar fordításban: John Scalzi, China Miéville, William Gibson vagy éppen Nancy Kress.

Tovább
Kritika
|
60

Lee Child: Összeesküvés

Az Összeesküvés az angol sikeríró, Lee Child világszerte népszerű Jack Reacher-sorozatának tizenhetedik kötete. A regényben Reacher stoppolás közben, akaratán kívül keveredik bele egy elsőre teljesen hétköznapinak tűnő ügybe, amely viszont a valóságban nemzetbiztonsági kockázatokat is feszegető háttérrel rendelkezik. Néhány FBI-ügynökkel közösen próbál a dolgok végére járni a maga gondolkodó, elemző, számítgató, és semmitől vissza nem riadó stílusában.

Tovább
Kritika
|
95

Jo Nesbø: Kísértet

A Kísértet a világszerte népszerű norvég szerző, Jo Nesbø nagysikerű Harry Hole-sorozatának a kilencedik kötete. A regény 2011-ben jelent meg Norvégiában, magyar fordításban az idén adta ki az Animus Kiadó a Skandináv krimik című sorozatában, akárcsak a korábbi Nesbø-köteteket. A Kísértetben az egykori gyilkossági nyomozó, Harry Hole hároméves ázsiai távollét után tér vissza Oslóba, hogy egy számára különösen érzékeny ügyben próbálja kideríteni az igazságot.

Tovább
Kritika
|
66

Mitch Albom: Az Idő Ura

Az Idő Ura a népszerű amerikai bestselleríró, újságíró és forgatókönyvíró, Mitch Albom 2012-ben megjelent könyve. A Michiganben élő író – akinek könyvei több mint harmincmillió példányban keltek el világszerte és heteken keresztül vezették a New York Times sikerlistáját – ezúttal az idő és az emberi lét kapcsolatát boncolgatja egy tanulságos, érzelmektől sem mentes történetben. A könyv magyarul az Animus Kiadó gondozásában jelent meg idén tavasszal.

Tovább

Kiosztották az idei Bram Stoker-díjakat

Huszonhatodik alkalommal osztották ki a horrorirodalom legrangosabb elismerését, a Bram Stoker-díjat. A Horrorírók Egyesülete (Horror Writers Association – HWA) által alapított, a Drakula szerzőjének tiszteletére elnevezett díjat szombaton, 2013. június 15-én a New Orleans-ban sorra kerülő díjátadó gála keretében adták át, tizenegy kategóriában. Emellett további négy kategóriában különdíjat is osztottak. A magyar olvasók számára többnyire ismeretlen szerzők között felbukkan néhány ismerős név is: Joyce Carol Oates és Clive Barker.

Tovább

Rangos sci-fí díjakat adtak át szombaton

Két rangos irodalmi díjat adott át szombaton a Kansas-i Egyetem Science Fiction Tanulmányi Központja: az 1973-ban alapított John W. Campbell Emlékdíjat (John W. Campbell Memorial Award), amellyel az előző naptári évben megjelent legjobb sci-fi regényt díjazzák, valamint az 1987-ben alapított Theodore Sturgeon Emlékdíjat (Theodore Sturgeon Memorial Award), amely az előző naptári évben megjelent legjobb sci-fi novellának jár. A díjátadó gálára a Campbell Konferencia keretében került sor, a Kansas állambeli Lawrence-ben.