Szerző: Attila

Tovább

Újdonságok a NYT sikerlistáján

Az elmúlt héten nem kevesebb, mint hat új könyv került a semmiből a New York Times sikerlistájának élmezőnyébe. Az első tízben hat friss regényt találunk, ezekből három nagy eséllyel megjelenik magyarul is, hiszen a szerzők korábbi könyveit már kiadták nálunk is. Jennifer Chiaverini, Randy Wayne White és Paula McLain neve azonban még ismeretlen a magyar olvasóközönség számára. Ez utóbbi második regényével jelentkezik, Hemingway párizsi életével foglalkozik.

Újdonságok a tavasz küszöbén

Az Európa Könyvkiadónál folytatódik a Francia história, és megjelenik Saramago utolsó regénye is – ez ütni fog. A tavaly elhunyt portugál író 2009-es regénye miatt hazája parlamentje egy európai irodalmi díj odaítélését is megvétozta; a Káin miatt a katolikus egyház is támadta Saramagót. Az Agave egy 1959-es Bradbury novelláskötettel jelentkezik; a dokumentumregények szerelmeseinek valódi csemegét kínál március közepén a Corvina és a Nyitott Könyvműhely.

Tovább

Gomorrah – Saviano könyve vásznon

Roberto Saviano könyvéből, a Gomorrából Matteo Garrone forgatott filmet. Az alkotás sok kérdésre nem ad választ azok számára, akik nem olvasták a könyvet. Saviano dokumentárját játékfilmként vitték vászonra, de eközben igyekeztek szinte mindent belezsúfolni a könyvből is. Nincs igazi főszereplő, nincs központi szál, az egyes események szétszórtak, egymáshoz nem kapcsolódnak, az utalások homályosak. Inkább a könyvet olvasd el. Abban nem fogsz csalódni.

Tovább

Wass Alberttel az olvasás népszerűsítéséért

Az elmúlt nyolc évben tovább csökkent azok száma, akik rendszeresen vesznek kezükbe könyvet, a TV nézés mellett már az internetezés is megelőzte az olvasást. A Duna International Kiadó és a Mentor Könyvkiadó ezért is indított kampányt az olvasás népszerűsítésére. Wass Albert műveinek díszkiadásával, és országos akcióval hívja fel a figyelmet az olvasás fontosságára. A műveket rendhagyó módon, az újságárusoknál vásárolhatják meg az érdeklődök.

Tovább
Kritika
|
100

Az ígéret: Obama első elnöki éve

Jonathan Alter Az ígéret című könyve az Egyesült Államok történelmének első színesbőrű elnökét veszi nagyító alá, hiszen az első elnöki év történeseivel párhuzamosan egy intelligens, erős kezű, de szimpatikus embert mutat meg a világnak. Alter végigkíséri Obama útját a kampánytól az első év végéig, bepillantást enged a kulisszák mögé, feltárja a döntéshozás mechanizmusát és a mélyére ás az olyan bonyolult folyamatoknak is, mint az egészségügy reformja.

Tovább
Kritika
|
100

Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és a túlfűtött gyermek döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés. A Booker-díjas Ian McEwan 2001-es regénye több díjat is megnyert, a könyv alapján forgatott filmet pedig Golden Globe-bal jutalmazták. Valentin napi recenzióíró pályázatunkra Jámbor Tamara küldte be a könyv ajánlóját. Ötödik helyezést ért el vele.

Tovább

Az elmúlt évtized Oscar-díjas …könyvei

Az elmúlt 10 évben nem kevesebb, mint huszonhárom, könyvből készített filmet jelöltek a legjobb film kategóriában, de csak négy alkotás vihette el az aranyszobrocskát. 2007-ben egyetlen adaptáció sem versenyzett a legjobb film címéért, 2003-ban és 2010-ben pedig három, illetve négy adaptáció is versenyben volt, de egyikük sem nyert. A Gyűrűk Ura minden epizódját jelölték, csak egyik nyert. És melyik volt a másik három nyertes adaptáció a 2000-es években?

Tovább
Kritika
|
100

Millennium I – A tetovált lány

Mikael Blomkvist csak azért vállalja el Henrik Vanger megbízását, mert az öregúr ígérete szerint a végén tálcán kapja majd a svéd iparmágnás, Hans-Erik Wennerström fejét. Egy 40 évvel ezelőtti ügyben kell nyomozni: az eltűnt 16 éves lány rejtélyét még a rendőrség sem tudta megfejteni. A rendőrségnek azonban nem volt egy olyan segítsége, mint Lisbeth Salander, a problémás tetovált lány. Mikael és Lisbeth négy évtizede rejtegett, sötét titkok nyomára bukkan.

Tovább

Oscarra jelölt …könyvek

2011-ben február 27-én osztják ki az Oscar-díjakat. Az idén a legjobb filmre jelölt tíz alkotás közül öt egy-egy regény alapján készült, de a teljes listán találunk más olyan regényeket is, amelyek adaptációja különböző kategóriákban jelölést kapott. Az öt regény közül három már most is a könyvesboltok polcán van, a negyediket márciusban adják ki, az ötödik magyar megjelenéséről viszont még nincs információnk. Lássuk, mely könyvekről beszélünk.

Tovább

Újdonságok február közepén

Az Oscar-díj közelében három olyan könyvet ajánlunk, amelyek napjainkban vagy a közelmúltban egy-egy film alapjául szolgáltak. Charles Portis mesterművéből, A félszeműből készült film 10 jelölést kapott az idei Oscar-díjra; José Saramago könyve, a Vakság alapján forgatott filmet különböző fesztiválokon 14 díjra jelölték 2008 óta, és 12 díjat be is söpört. Akkor se csüggedj azonban, ha nem érdekelnek az adaptációk: van más újdonság is a napokban.