Kategória: Bejárat

A legjobban kereső amerikai krimiszerzők

A leggazdagabb amerikai krimiírók képzeletbeli dobogóját olyanok uralják, akik ma is élnek és ebből jól megélnek – bár gyanítható, hogy John Grishamnek nem az a legnagyobb gondja, hogy mit aprít este a tejbe. Ő az első a listán, csak az írással 600 millió amerikai dollárt keresett. Az áprilisban összeállított angol listához hasonlóan elkészítettük az amerikait is. Az első tízben hét ma is élő író van, a magyar olvasóközönség mindegyiket olvashatta már.

Melyik a legjobb Philip K. Dick-könyv?

Közel nyolc éve gondozza az Agave Kiadó Philip K. Dick életművét. Melyik a legjobb az eddigi huszonkét könyvből? – teszi fel a kérdést most a kiadó, a választ pedig tőletek várja. A modern tudományos-fantasztikus irodalom egyik legmeghatározóbb alakja 1982-ben bekövetkezett halálakor hatalmas életművet hagyott maga után. Az Agave Könyveknek köszönhetően a jelentősebbek mind megjelentek magyarul is, a múlt héten éppen a szerző utolsó regénye is.

Reklám a javából!

Te mit tennél meg azért, hogy kiadják legújabb könyvedet? Elrabolnál akár egy élő embert is, hogy sikerrel járj? Mark Davis amerikai író megtette. Előtte persze konzultált egy ügyvéddel, de aztán minden lehetségest elkövetett, ami még nem számít bűncselekménynek. Szerinte ki kell állnunk magunkért, ha bármit is el akarunk érni manapság. Meghökkentő módszerével tényleg magára vonta a figyelmet. Most egy sorozatgyilkosról ír. Vajon azt hogy fogja reklámozni?

Az év első felének legjobbjai

Eltelt egy félév és te tudod már melyek voltak a kedvenc megjelenéseid júliusig? Az Amazon tudja, és íme a legjobb tíz könyv, szerintük. Sajnos ezidáig csupán egyiküket fordították magyarra, de ha a közeljövőben kiadnák a többieket is, hát akkor tudjuk majd mit érdemes elolvasni. Érdekes kis lista, több mint fele regény és nagytöbbségük történelmi kontextussal rendelkezik. Akinek nem jelent gondot, érdemes őket így, angolul beszerezni.

Könyváradat a nyár közepén

Július közepére sok szép könyv megjelenését időzítették a hazai kiadók, ezek közül válogattunk egy párat nektek. Az Európától Tony Parsons regénye mellett érdemes beszerezni Eduard Limonov nagy sikerű könyvét, az Ez vagyok én, Edicskát is. Az orosz író és politikus regénye a 80-as években nagy siker volt Nyugaton, a rendszerváltás idején pedig Oroszországban is – hozzánk most ért el. Van még a kínálatban könyv a romantikusoknak és a sci-fi kedvelőinek is.

Tovább

B. T. Hanika: Soha senkinek (részlet)

A Móra Könyvkiadó Tabu könyvek címmel új sorozatot indít; lapozz bele az első kötetbe, Beate T. Hanika regényébe. – A szerző 1976-ban született Regensburgban. Harmincéves kora után fordult az írói pálya felé, korábban sikeres modell volt, majd fényképészként dolgozott. A Soha senkinek az írónő első regénye, amely Németországban egy csapásra ismertté tette a nevét. A könyvet több nyelvre is lefordították, számos irodalmi elismeréssel jutalmazták.

A 2011-es Thriller-díj nyertesei

John Sandford, J. T. Ellison és Chevy Stevens a Thriller-díj idei nyertesei. Csak Sandford olvasható magyarul is, pedig Chevy Stevens regénye a tengerentúlon nagy siker volt, és a témaválasztás alapján kijelenthető, hogy a magyar olvasóközönség is szeretné. Munkásságáért és a műfajt erősítő alkotásaiért különdíjat kapott R. L. Stine; korábban olyan neves írók kaptak hozzá hasonlóan különdíjat, mint Ken Follett, James Patterson vagy David Morrell.

Az amerikai sikerlisták urai

Tom Clancy, Ann Patchett és Janet Evanovich új könyve szinte minden fontos amerikai sikerlistán az élbolyban van a héten. Ettől a három szerzőtől már olvashattunk magyarul is, de sajnos csak Tom Clancy új regénye igazán esélyes arra, hogy belátható időn belül magyarul is megjelenjen. A felsorolást folytathattuk volna: mostanában roppant népszerű még Téa Obreht, Paula McLain, Jo Nesbo és James Rollins is egy-egy új regénnyel – róluk azonban később még írunk.

Negyven éve született A Sakál napja

Negyven évvel ezelőtt, 1971-ben megjelent egy politikai thriller, ami mérföldkőnek számít a műfaj fejlődésében: A Sakál napja. Az addig ismeretlen, fiatal brit újságíró, Frederick Forsyth 33 évesen egy csapásra lett népszerű, és későbbi ismert szerzők munkáira volt nagy hatással. A Sakál napja – és ezt bátran kijelenthetjük – minden idők egyik legsikeresebb politikai thrillere, amiből ráadásul nem kis sikerű filmadaptáció is született 1973-ban.

George R. R. Martin fenyegetőzik

A tűz és a jég dala ötödik részének 180 példányát Németországban idő előtt kézbesítették. A szerző fenyegetőzik, a saját blogján ígérte meg: ha előkerül a felelős, kardélre tűzik a fejét. A hibát a németországi Amazon követte el, érthetetlen okok miatt 180 példányt juttattak el az olvasókhoz a július 12-i világpremier előtt. Martin kéri a kereskedőket, hogy ne kövessék az Amazon példáját. Közben Németországban állítólag már kirakatban is látták a könyvet.