A Nobel-díjas norvég író legújabb kisregénye egy hosszú monológ. Ez teszi olyan nehézzé az olvasást: figyelemmel követni a zaklatott bolyongást, szembesülni az őrjítő ismétlésekkel, a logikus gondolkodás szétesésével, és előre látni a következményt. A halál, noha a szerző egyszer sem említi, mégis ott van, nagyon is jelen van a szövegben. És valahogy mégsem félelmetes, már szinte békés és csendes. A fehérség teszi azzá.
Noha a regény valószínűleg úgy fog fennmaradni az emlékezetben, mint a klímaválságot tárgyaló irodalom első svéd képviselője, és a társadalomkritika is ott rezonál az olvasóban még napokkal a könyv befejezése után is, igazából a remekül választott és ábrázolt karakterek jelentik a regény erősségét. Liljestrand főszereplői hétköznapi emberek, átlagos problémákkal, mindenki számára ismerős gondolatokkal.
Dobelli 2010 óta nem fizet elő semmilyen újságra, nem néz híradót, nem hallgat rádiós híreket, és az online híradásoktól is távol tartja magát. Ahogyan ő fogalmaz: hírdiétát folytat. Ebben a könyvében azt igyekszik elmagyarázni, hogy a hírfogyasztás rossz az embernek, és meg akarja győzni az olvasót, hogy ne olvasson híreket. A dolognak az a szépséghibája, hogy olyan sokat mantrázza ezt, hogy a végén már nehéz őt komolyan venni.
Furlong hajnaltól késő estig dolgozik, hogy mindenhová eljuttassa a tüzelőt. Egy szállítmány, amelyet a helyi zárdához kell kivinnie, kiemelkedik a többi közül. Rutinmunkának kellene lennie, de Furlong ráébred valamire, és arra kényszerül, hogy átértékelje teljes múltját, származását, az erkölcsi normákat, és megvitassa magában a különbséget a helyes és helytelen között.
Victoria Nash élete olyan volt, akár a folyó: számos kitérővel sok mindent magába foglaló, az egyes dolgokat hordalékként lerakó, míg másokat tovább áramoltató, mindig függve az őt behatároló „partoktól”, de sokszor elvéve, illetve hozzátéve azokhoz. Felemelő regény a hatvanas években megsemmisült Iola városának igaz történetéről, egy különös szerelemről, a nehézségekkel való szembenézésről, a bátorságról, a kitartásról, a barátságról és az otthonról, amelyre ott is rálelhet az ember, ahol a legkevésbé várná.
A regény cselekménye az 1645-ös kelet-angliai boszorkányvadászatra fókuszál. A helyszín Cleftwater, egy fiktív település – de az ott történtek akárhol előfordulhattak, hisz akkoriban ez általános jelenség volt. Cleftwater egy békés kis település, ahová a világ hírei csak átrostálva érkeznek meg, ha egyáltalán megérkeznek. A fordulat akkor következik be, amikor Silas Makepeace, a híres boszorkányvadász megjelenik a színen.
Krasznahorkai új regényének főszereplője a 91 éves Kada Józsi bácsi, aki hiába tett meg sok mindent azért, hogy eltűnjön a világ szeme elől, egy meg nem nevezett magyarországi faluban mégis megtalálják követői. Józsi bácsi családja már több évszázada tartja titokban eredetét, és egyelőre ő se szeretné nagydobra verni, hogy a nyugdíjas villanyszerelő IV. Béla és Dzsingisz kán leszármazottjaként Árpád-házi I. József néven tarthatna igényt a magyar trónra.
A szókimondó, dinamikus hangvételű regény egyszerre szól a szerelemről és arról, mennyire tudunk megbirkózni az online tér sajátosságaival, miközben egymás célpontjai és áldozatai leszünk. Vajon ismerjük-e mindazt a lehetőséget, amely az online térben való jelenlétünkkel együtt létezik, és tisztában vagyunk-e a vele járó felelősséggel?
Lehane több súlyos témát is boncolgat a regényben. A családi szeretet mellett a tűzként tomboló bosszúvágyról, az élet minden területére rátelepedő, fojtogató hatalomról és az amerikai rasszizmusról is döbbenetesen pontos képet fest. Utóbbi kettő sarkalatos pontja a regénynek. Az olvasó a főszereplővel egyszerre eszmél rá, hogy a lakónegyedet teljesen az uralma alatt tartó helyi ír maffia valójában rákként élősködik a közösségen. A másik fontos téma a rasszizmus, és Lehane mesterien tárja elénk Boston 20. századi történelmének egyik legsötétebb korszakát.
Az egész szöveg szinte egy dallamos vers, metaforákkal, hasonlatokkal és egyéb elemekkel díszítve. Talán ez a sajátos stílus teszi annyira könnyen olvashatóvá és befogadhatóvá a szöveget, amelynek tartalma és súlya van még akkor is, ha valami jelentéktelennek tűnő eseményről szól.
