Butler regénye azok közé tartozik, amelyek a maga rideg és könyörtelen valóságában, mindenféle idillikus máz nélkül ábrázolják a rabszolgaként elő feketék életét. A kétszeres Hugo- és Nebula-díjas amerikai írónő 1979-ben megjelent könyvének mondanivalója mindmáig nem veszített aktualitásából.
Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa pontosan hány évig fog élni.
A hallókürt az öregedésről szól. Arról, hogy mennyire nehéz az, amikor fölöslegessé válsz a társadalom számára. Marian Leatherby sokáig a tudatlanság áldott állapotában éli meg ezeket a napokat, míg egy napon a kedves de titokzatos barátnőjétől ajándékba kap egy hallókürtöt, amivel végre minden szót tisztán hall maga körül. Ekkor pedig kiderül, hogy a családja egy idősek otthonába szeretné adni.
Magyary Ágnes regénye olyan, mint egy féktelenül száguldó vonat, amelynek mesebeli figurák az utasai, és mesebeli elemek szolgáltatják a díszletet, miközben az ablakon kipillantva a magyar történelem egy-egy jelenetét látjuk, néha igencsak sajátos prizmán keresztül.
Nem először olvasom Anne naplóját, mégis újra és újra megrendít, hogy egy ilyen fiatal lány nemcsak érzékelte a körülötte történő eseményeket, hanem értelmezte a történéseket, és mintegy kordokumentumként hagyta hátra számunkra a holokauszt okozta testi és lelki sérelmek és szenvedések gyűjteményét. A könyv ezen részét sokan tanulmányozták – engem viszont, az újraolvasás során a mindennapjaink egyszerűsége, az emberi létezés normalitása érdekelt.
A Három nap augusztusban Berlin legrégebbi csokoládékereskedésének történetét ajándékozza az olvasónak: a regénybe temetkezve ott érezzük magunkat a város leghíresebb utcáján és a levegőben csokoládéillat száll…
A Sunset Park az önismereti munka regénye: hogyan találod meg újra a helyedet abban a világban, ahonnan elszöktél, és hogyan kezdesz el kapcsolódni embertársaidhoz egy önkéntes száműzetés után. A könyvek és az irodalom szeretete átszövi a szöveget, de ugyanilyen érezhető, szinte kézzel tapintható a szereplők fejlődése is. Kivétel nélkül mindenki fejlődik, és őszinte örömmel figyeljük ezeket a mérföldköveket, kisebb vagy nagyobb sikereket. Talán ezért is ért ekkora meglepetésként, szinte arcul csapásként a vége…
Slepian a könyvében olyan kérdésekre ad választ, mint hogy miért titkolózunk, milyen titkaink vannak, hogyan befolyásolják ezek a titkok a világról alkotott benyomásainkat, az egészségünket, a hétköznapi, a munkahelyi életünket, a kapcsolatainkat. Az alapoktól kezdi (a titok és a titkolózás definíciójával), megmagyarázza, hogyan kategorizálhatók a titkok, hogyan születnek, milyen formában jelentkeznek már egészen kis korban, hogyan szaporodnak a tinédzserévek alatt, és válhatnak teherré felnőttkorban.
Nayler a történetet ügyesen görgeti. A kisregény cselekménye térben és időben is nagy utat tesz meg. A sztori magja néhány nap cselekménye csak, de a visszaemlékezéseknek köszönhetően rövid bepillantást nyerhetünk dr. Damira életébe még abban az időben, amikor Kenyában az elefántok megmentéséért dolgozott, majd látjuk a Damira elméjével “ellátott” mamut által vezetett csordát vándorolni a sztyeppén. A nagy léptékű ugrások közötti űr kitöltéséhez szükséges némi fantázia az olvasó részéről…
Futballhackerek című könyvében Christoph Biermann néhány olyan statisztikai mutató vagy modell bemutatására vállalkozik, amelyek az elmúlt egy-másfél évtizedben honosodtak meg a labdarúgás szakértői berkeiben, és amelyek némelyike komoly változást hozott egy-egy klub és bajnokság, vagy akár az egész sportág életében – még ha ez az egyszerű szurkolók vagy nézők számára nem is annyira nyilvánvaló.
