A novellák többsége nem filozofikus mélységekbe visz, inkább a megrázó valóság tényszerű közlésére szorítkozik írói eszközök nélkül, “csupaszon” és röviden. A magyar fordítás ezt a hangulatot adja vissza, még akkor is, ha néhol úgy érezhetjük, talán lehetne árnyaltabb a megfogalmazás; a nyersesség a novellák hangulatának alapeszköze.
Az oaklandi szerény kezdeteket és a Howard egyetemen eltöltött aktivista éveket követően Harrisből szívós, okos, gyors észjárású és nagy igényeket támasztó felnőtt nő lett – egyfelől a könyörtelen vitapartnerként ismert félelmetes ügyész, másfelől a Kalifornia tudathasadásos kultúrájában ügyesen boldoguló politikus.
Amikor még az európai zsidó közösség látszólag a megszokott életét élte, akadtak olyan személyek, akik előre sejtették a hamarosan bekövetkező eseményeket, vagy legalábbis érzékelték, hogy a világban nagy változások zajlanak. Közéjük tartozott Truus Wijsmuller-Meijer, egy holland nő, akinek zsidó gyermekek ezrei köszönhetik az életüket.
A regény nem egy pontosan körülírható történetet mesél el. A középpontban Adam áll, aki végzős gimnazistaként a vitakör döntőjére készül (miközben egyébként egy középiskolás szokványos életét éli: suliba jár, bulizik, csajozik), de a nézőpontok váltogatásának eredményeként megismerjük a szülők történetét is, és ezek az egymásba fonódó meg egymást kiegészítő sztorik adják a regény vázát.
Woody Allen több tíz novellát, esszét, humoreszket sorakoztat fel ebben a könyvben, aminek legfőbb hibája, hogy nagyon rövid, végigolvasva az ember azonnali kényszert érez, hogy olvasson tőle vagy megnézze valamelyik filmjét.
A Gideon, a Kilencedik egy jó és érdekfeszítő könyv, viszont korántsem hibátlan. Túlzott egyedisége óhatatlanul is azzal jár, hogy csak egy bizonyos célközönséget tud megszólítani. Bár science-fiction és fantasy elemeket is tartalmaz, néha úgy tűnhet, hogy ezek közül egyikhez sem tartozik, ez pedig gond lehet úgy a zsánerekkel most ismerkedő, mint a veterán olvasók számára.
A szerző a mesélő is egyben, aki nyolc év történéseit tömöríti havi rendszerességgel írt levelekbe, amelyeket Amerikába küld barátjának, beszámolva a hétköznapi, éppen rendszerváltáson átesett magyarországi eseményekről, felidézve a korábbi amerikai életüket és nem utolsó sorban kifejtve a nehézségeket, amiket egyedülálló apaként él meg, feldolgozatlan családi traumákkal.
‘A visszaadott lány’ eléggé megrázó. Egy szegénységben élő olasz családról szól, akik egy faluban tengődnek, a családfő és az idősebb fiúk alkalmi munkákból tartják el a családot. A fiatal lányt örökbefogadó apja viszi vissza a vér szerinti szülőkhöz, és otthagyja mindenféle magyarázat nélkül. A vér szerinti szülők sem mondanak semmit, a többi gyermek sem tudja vagy érti, hogy miért kerül vissza a családba a 13 évvel ezelőtt örökbeadott testvérük.
Az előző részhez hasonlón a Túl a renden is mélységeiben és olvasmányosan merít a pszichológiából, filozófiából, kultúra- és művelődéstörténet klasszikusaiból, a vallásból. A különbséget a feszesebb szerkesztés, alaposabban átgondolt mondanivaló, még több tudományos hivatkozás jelenti, ami fokozott odafigyelést igényel az olvasótól. A legszembetűnőbb azonban a személyesség jelenléte a sorok között, amire jó oka van a szerzőnek.
A sztori a maga módján izgalmas, és a szerző is törekszik, hogy ezt, illetve az amúgy is eléggé nyomott hangulatot még tovább fokozza egy-egy váratlan fordulattal, vagy egy-egy brutálisabb, erőteljesen naturalisztikus jelenettel, de összességében véve ez mind kevés, a történet időnként ötlettelen, már-már ismétlésként ható folytatását, a menekülő család által hozott észszerűtlen döntéseket, vagy a mélyebb mondanivaló hiányát ezek nem képesek elsimítani.
