Mécs Anna novelláskötetében a legtöbb esemény a gyermek (vagy az egykori gyermek) szempontjából tálalja a cselekményt, ami nyilván, a műfaji szabályok értelmében sem képezi a mű lényegét. A lényeg a kapcsolatokon, a mesélőben végbemenő folyamatokon van. Vagyis újabb irodalmi kísérletet láthatunk annak megmagyarázására, hogy a gyerekkori események, a szülők története hogyan hat az egyénre.
A lengyel Isabelle egy multinacionális cég képviseletében érkezik Dubajba. Megismerkedik egy dúsgazdag sejkkel, és bár családja és munkatársai óvják a házasságtól, ő mégis feleségül megy a szeretett férfihoz. Kapcsolatuk és közös életük mesébe illően indul, ám a fiatalasszony hamar megtapasztalja, hogy egy aranykalitka foglya lett.
A mű felér egy pszichológiai önsegítő könyvvel, közben persze sokkal több annál, irodalmi stílusa révén. Ez a stílus Gavaldánál könnyed, nagyon mai nyelvezetű, közérthető, ugyanakkor szép és a legkevésbé sem lektűr. Bár egy-egy történet után meg kellett állnom, abba kellett hagynom az olvasást, le kellett tennem a könyvet, és sokszor csak másnap tudtam folytatni, annyira felkavart egyik-másik történet, azt hiszem, erre szükség is lehet, hisz nekünk magunknak is fel kell dolgozni a történteket, nem könnyű tovább lépni olvasóként sem.
Az antropológus szerző beleszeret egy nepáli férfiba, és választottja hazájába költözik, egy isten háta mögötti nepáli faluba. Egy szigorú erkölcsi és szokásrenddel rendelkező bráhman családban találja magát olyan életkörülmények között, amilyenekre sosem gondolt volna. A könyvben ugyanakkor mindvégig érezni lehet, hogy a szerző nem tudja sajátjának tekinteni második otthonát: mást jelent az antropológus szerepében megfigyelőként részt venni a közösség életében, és egészen mást a közösség befogadott tagjaként.
Ahogy a hajósokat csábítja a szirén éneke, és azok tengerbe vetik magukat, nem törődve azzal, hogy meghalnak, úgy csábítja a függőket a függést okozó szer. Az önpusztításnak számos módja van, és az igazi függő talán nem is törődik vele, “miért búg neki az aktuális szirén.”
Aki nagy történetekre, könnyed vonalvezetésre vágyik, talán inkább hagyja ki. De érdekes lehet, ha valami újdonságra vágyunk, és képesek vagyunk sodródni az árral. És természetesen akkor is, ha nagyon szeretjük Proust műveit, ahol a süteményről lehulló morzsáknak, az ablakon táncoló árnyékoknak komoly emlékidéző szerepük van.
Négy év szünet után a tizenegyedik regénnyel folytatódik a skandináv krimi fenegyerekének, Jo Nesbønek a Harry Hole-sorozata. A Szomjúságban a rendőrtiszti főiskola tanáraként dolgozó Hole újra nyomoz: egy vámpirista sorozatgyilkosra vadászik, aki a Tinderen ismerkedik női áldozataival. Hole részben kényszerhelyzetből, részben személyes indíttatásból vesz részt a nyomozásban: a gyilkos régi ismerőse, akivel elszámolni valója van.
Herczeg Szonja kitűnően alkalmazkodott az írások jellegéhez: ezekben a nagyon rövid, 2-5 oldalas novellákban nem a részletes cselekménybemutatásra, jellemzésre kerül a hangsúly, és az írónő néhány mondattal remekül vázolja fel a lényeget, körvonalazza a karaktereket. Az alkalmazott nyelvi rétegek viszont nem elég változatosak: sokszor ugyanazon a nyelvezeten szólal meg nyugdíjas és tinédzser, taxisofőr és magas végzettségű felső vezető.
Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború szörnyűségeiből csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehetően mogorván bánik vele. Összebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó eszű zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával.
Észak-Koreáról az utóbbi években több könyv is megjelent az országból disszidált emberek tollából, amelyek a világ egyik legkeményebb diktatúrájának külvilágtól elzárt belső életébe engednek betekintést. Pan-Dji elbeszéléskötete, a Vádirat ugyanerre tesz kísérletet, viszont szerzője helyzete annyiban más, hogy ő most is ott él az országban. A könyv kijuttatásával és megjelentetésével gyakorlatilag az életét kockáztatta.
