Egy ikerpár világra kéredzkedik, arcukon az a bölcsesség látszik, mint minden újszülöttén, mielőtt kerekded csecsemőkké válnak. Felfedezheti minden édesanya és apuka, de elgondolkodtak már rajta, vajon honnan hozzák ezt a tudást? Ami sokkal több, mint amit majd itt a földi létben tanulhatnak. Több és más, mert benne rejlik a létezés lényege.
A több díjjal is kitüntetett, eddig hat könyvet író amerikai újságíró, Michael Wolff legutóbbi könyve igazi bestsellernek mondható, megjelenése után négy órával már több mint egymillió példány kelt el belőle az Amazonon. A Tűz és düh a Trump-adminisztráció első kétszáz napjának krónikája, Fehér Házon belüli forrásokra alapozva. Lesújtó képet fest az elnökről és közvetlen környezetéről, igazi botránykönyv. Kár, hogy csak ennyi.
Csád, Líbia, Szudán, Egyiptom és más közel-keleti helyszíneken zajlanak a könyv történetei, időnként egy-egy személyesebb magyarországi sztorival megfűszerezve. A címadó novella az egyik legerősebb történet, ami által megismerhetjük az arab kultúra és hitvilág egy kis szeletét, a borzalmak mellett. Mert nemcsak borzongani, elborzadni és szörnyülködni lehet a könyv olvasása közben, nemcsak félni, iszonyodni lehet, hanem megismerni egy másik világot, egy évezredes kultúrát, amely erős, tartós hagyományokra épül.
Épp focilázban élsz? Vagy a párod, barátod az, aki minden percét nézi az oroszországi labdarúgó világbajnokságnak? Ajánlunk három könyvet, amelyet minden focirajongó örömmel lapozhat.
Maja Lunde regényében három olyan ember története elevenedik meg, akik valamilyen formában a méhekhez és/vagy a méhészethez kötődnek. A szerző viszont annyire a személyes drámákra fókuszál, hogy a méhek a háttérbe szorulnak A méhek történetében.
Az érzések, érzelmek és gondolatok kavalkádja teszi ezt a könyvet igazán érdekessé. A főszereplő Mascha sokoldalú megjelenítése: ahogy anyaként, feleségként, barátként, lányként, unokaként, szakemberként vagy éppen virtuális szeretőként feltérképezi a lehetőségeit, belakja az életét, letapogatja a környezetét, és reagál mindenre, nem veszítve szem elől igazi értékeit és érdekeit.
Jón Kalman Stefánsson annyira szépen írja le a kietlen izlandi tájat, hogy az mégis megtelik élettel, és ugyanilyen finom szépséggel mutatja be a szereplőket is, a különböző karaktereket minden emberi tulajdonságukkal, esendőségükkel együtt. Ebben a szépségben, a kitűnő karakterrajzokban és egy számunkra teljesen idegen világ, az izlandi kultúra megjelenítésében mutatkozik meg a könyv értéke.
Holländer Margit naplójának külön érdekessége, hogy szerzője közel húsz évvel később egy gépelt átiratot készített. A jelen kötet mindkét változatot egymást átfedve tartalmazza, akadnak ugyanis olyan részek, amelyek csak a kéziratban szerepelnek, és olyanok is, amelyek a gépiratban utólagos betoldásnak bizonyultak. Így az is érdekes téma lehet, hogy a naplóíró miként tekint vissza és hogyan viszonyul saját beszámolójához és húsz évvel azelőtti önmagához.
Az író mesterien építi fel regényét, a váltakozó nézőpontoknak köszönhetően pedig rengeteget megtudunk a legénység egyes tagjairól, motivációjukról és múltjukról. Mivel a történet nagy részében a hajók jégbe vannak fagyva, annak cselekménye nem nevezhető éppen gyorsfolyásúnak, azonban Simmonsnak sikerült olyan hangulatot, olyan nyomasztó légkört teremtenie, ami könnyűszerrel magába szippantja az olvasót.
Baba Schwartz memoárja elkerüli a csapdát, és nem csak a rettenetes tragédiát hangsúlyozza. Az utóbbi időben több prominens zsidó személyiség is megfogalmazta, hogy a holokauszt nem lehet a nemzet identifikációs alapja, a tragédia folyamatos hangsúlyozása a jövő generációinak lelkületére is rányomhatja a bélyegét. A szerző is ebben a szellemben fogalmazta meg gondolatait, a szenvedések mellett folyamatosan jelen van az ellensúlyozás, az újrakezdésbe, a családba és Istenbe vetett hit, ami épp a legszörnyűbb borzalmak idején tért vissza a korábbi intellektuális eszmélést követő eltávolodás után.
