Történelmi regényekből nem lesz hiány júliusban. Olyanokat válogattunk, melyek új köntösbe bújtatva jelennek meg az elkövetkező héten – azaz poros antikváriumok hátsó polcain jobb esetben a régi kiadás még fellelhető, de éppen ideje volt az újnak is. Robert Melre történelmi regényfolyama a kilencedik résszel folytatódik; Christian Jacq II. Ramszesz mesés-misztikus világát támasztja fel; Koestler legismertebb műve, a Sötétség délben is újra megjelenik.
Kategória: Bejárat
Antiszemiták a Törpök?
A Hupikék Törpikék “társadalma a totális társadalom kifejeződése, mely sztálinista és náci jegyeket visel magán” – írja Antoine Buéno francia író. Június elején megjelent Le Petit Livre Bleu (Kis Kék Könyv) című, nagy port felverő írásának fő mondanivalója, hogy a Pierre Culliford által életre keltett rajzfilmsorozat lényegében a gyerekek tudatalattijára hatva próbálta és próbálja meg a kommunista, illetve náci elveket elfogadhatóvá tenni.
Előzmény a Barbár állatokhoz
A Barbár állatok forgatása a jövő héten kezdődik, de közben Winslow már az előzményt írja. 2012-ben jelenne meg, a mozifilm premierjével egyidőben. Don Winslow maga is közreműködött a forgatókönyv elkészítésénél, ekkor beszélte rá egy előzmény megírására Shane Salerno. A történetből jobban megismernénk a főszereplőket és kapcsolatukat. A könyvben állítólag felbukkan néhány régi ismerős a Drogháborúból és a The Winter of Frankie Machine-ből is.
Gordianus megfiatalodik
Jó hírt közlünk Steven Saylor rajongóival: a szerző a tizenharmadik résszel folytatja a Roma Sub Rosa sorozatot. Ez egy előzmény-novellafüzér lesz, amelyben a tizennyolc éves Gordianusszal ismerkedhetünk meg. A fiatal nyomozó hét novellában a világ hét csodájának helyszínére látogat el, és old meg egy-egy bűncselekményt. A türelmetlenek már az idén olvashatnak két novellát angolul, a teljes könyv magyarul az angol kötettel egy időben jelenik meg 2012-ben.
James Patterson rekordja
Patterson nagyon termékeny író, csak úgy ontja magából a történeteket. Hétfőn egyszerre két regénye jelenik meg: az egyiket a felnőtteknek szánta, a másikkal a 8-12 éves gyerekeket szólítja meg. Magyarországon a krimijei által vált ismertté, de angolul több gyerekkönyvet is írt. Az idén még további három thrillert és két gyerekkönyvet szándékozik kiadni. A kiadója szerint még nem volt arra példa, hogy valaki egy napon két könyvet jelentessen meg.
Film készül Az üldözöttből
Az Árulás után egy másik John le Carré regényt is megfilmesítenek a közeljövőben: Corbijn rendezné Az üldözöttet, amelyet a Filmfoerderung Hamburg Schleswig-Holstein 900 ezer euróval támogat. A forgatásnak télen fognának neki, Corbijn azt mondta, ez lenne az utolsó rendezése. Legutóbb Clooney-val dolgozott együtt egy másik adaptáció, Az amerikai forgatásán. Azt a filmet a filmkritikusok vegyes fogadtatásban részesítették, nem aratott túl nagy sikert.
Salman Rushdie tévésorozatot ír
Salman Rushdie tv-sorozatot ír a Working Title számára. Az író szerint a sorozatok átvették a mozifilm szerepét, és képesek ugyanolyan jól átadni az érzéseket és a gondolatokat, mint maguk a könyvek. Rushdie-t, saját bevallása szerint, olyan sorozatok inspirálták, mint a Mad Men – Reklámőrültek, a Drót vagy a Maffiózók. A The Next People egy sci-fi sorozat lesz. Az író már megírta a pilot teljes történetét, és a sorozat vázlatával is kész van.
Goethe-díj John le Carrénak
Goethe-díjjal tüntették ki John le Carrét. A Goethe Intézet Nagy-Britannia leghíresebb német szónokának nevezte a kémregények mesterét. Németország így mond köszönetet azért, amiért a brit író kémregényeiben mesterien ábrázolja Németország nehéz helyzetét a hidegháború során. Az Intézet kihangsúlyozta, hogy a szerzőnek mindmáig meggyőződése: a nyelv ismerete elengedhetetlen egy ország kultúrájának a megismeréséhez.
Klasszikusok újratöltve
Szentségtörésnek számít-e világirodalmi klasszikusokat a napjainkban elképesztő népszerűségnek örvendő vámpírtörténetekkel kombinálni? A Quirk Books kiadónál szemmel láthatóan nem erről az oldalról közelítettek a kérdéshez, hanem jó érzékkel lovagolták meg a Twilight sorozat, az Evermore, a True Blood és egyéb nagysikerű könyvek által keltett hullámokat, és merészen elegyítettek két egymással addig köszönőviszonyban sem lévő műfaj sajátosságait.
Scott O. Lilienfield: 50 pszichológiai tévhit
A pszichológia mindenütt ott van. Szó szerint nem telik el nap, hogy a híradók, televíziós showműsorok, filmek, és az Internet ne bombáznának minket egy sor pszichológiai vonatkozású állítással – az agy működéséről, a testen túli tapasztalatokról, visszanyert emlékezetről, poligráfos vizsgálatról, párkapcsolatokról, szülői feladatokról, mentális zavarokról, hogy csak egy pár példát említsünk. – Lapozz bele a Partvonal Kiadó 50 pszichológiai tévhit c. kötetébe!
