Kategória: Kritikák

Tovább
Kritika
|
85

Nic Pizzolatto: Galveston

Nic Pizzolatto neve Magyarországon elsősorban az HBO által készített, Matthew McConaughey és Woody Harrelson főszereplésével játszódó nyolcrészes filmsorozat, A törvény nevében (True Detective) kapcsán vált ismertté. A sorozat forgatókönyvét jegyző szerzőnek idén ősszel az első regénye (Galveston) is megjelent magyar fordításban, a Gabo Könyvkiadó gondozásában. A könyvet az Egyesült Államokban 2010-ben adták ki, azóta közel húsz nyelvre fordították le.

Tovább
Kritika
|
80

Jeff VanderMeer: Fantomfény

A Fantomfény című harmadik kötettel befejező részéhez érkezett a World Fantasy-díjas Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiája. A titokzatos X Térség körül játszódó trilógia zárókötete több ponton is eltér az előző kettőtől. A legszembetűnőbb változás talán a szereplők, cselekményszálak, idősíkok váltakozásával megragadható elbeszélési módban van, de az előző két kötetben megfogalmazódott kérdésekre – vagy legalábbis egy részükre – is megkapjuk a válaszokat.

Tovább
Kritika
|
80

Kristina Ohlsson: Az 573-as járat

A svéd Kristina Ohlsson negyedik regényében olyan témához nyúlt, amelyet munkájából kifolyólag behatóan ismer. Az írónő korábban Bécsben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet terrorizmusellenes szakértőjeként dolgozott, de megfordult a Svéd Titkosszolgálatnál, valamint a Svéd Külügyminisztériumban is. Szaktudását kamatoztatja Az 573-as járat című izgalmas krimijében.

Tovább
Kritika
|
100

Grecsó Krisztián: Megyek utánad

Grecsó Krisztián Megyek utánad c. regénye mély és optimista, a helyszínek, a szereplők, a kapcsolatok, az ábrázolt valóságszeletek és a kapcsolatminták által pedig hamisítatlanul magyar. Rólunk szól, mindannyiunkról: a magunk éretlen szerelmeiről, tüntető hallgatásainkról, tétova érintéseinkről, pontokká zsugorodó kérdőjeleinkről, zülléseinkről és angyallá magasztulásainkról. Olvasd el az ajánlónkat!

Tovább
Kritika
|
95

Sági György: Gilgul

Sági György új regényében a cselekmény, a szereplők és a szerkesztési mód együtt egy olyan kompakt, kerek egészet alkotnak, amelyek elválaszthatatlanok, és közösen válnak a „gilgul” eszközévé. A regény egyes szám első személyű elbeszélője egy bizonyos Weisz Györgyöt keres, akinek megsárgult fotóját az anyja halálát követően a szekrény aljába elrejtett ridikülben, az elfelejtett kincsek között találta meg. És közben természetesen önmagát is keresi…

Tovább
Kritika
|
90

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete

Ötven éve már, hogy az ország járványszerű kísértetjárástól szenved. A szellemek okozta bajoknak számos ügynökség igyekszik elejét venni. Főhősnőnk London legkisebb és legpechesebb ügynökségének csapatában találja magát. Miután egy ügyet végzetesen elszúrnak, az ügynökség léte veszélybe kerül. Hamarosan adódik egy utolsó esély a cég megmentésére, ám ehhez el kell tölteniük egy éjszakát Anglia kísértetek által legsűrűbben lakott házában.

Tovább
Kritika
|
90

Reza Aslan: A zelóta – A názáreti Jézus élete és kora

Az iráni származású, Amerikában felnőtt és amerikai egyetemeken vallástudományi diplomákat szerzett vallástudós, Reza Aslan A zelóta. A názáreti Jézus élete és kora című 2013-as könyvében arra vállalkozik, hogy bemutassa a történelmi Jézus alakját, szembeállítva a keresztény vallásokban kialakult „Jézus, a Krisztus” képpel. Könyve érdekes kérdéseket boncolgat, sokszor provokatívnak tűnő állításai miatt pedig többen is botrányosnak titulálták.

Tovább
Kritika
|
80

David Foenkinos: Emlékek

Patrick író szeretne lenni, miközben éjszakánként portásként dolgozik egy hotelben. Azzal áltatja magát, hogy ez az állás ideális az alkotáshoz, de Patrick tulajdonképpen sem éjszaka, sem nappal nem ír, a szavak elkerülik, nincs ötlete és témája, és önmagát sem érzi készen még az írásra. Az idő múlásával az írás iránti vágy is egyre távolabb kerül tőle, egy megfoghatatlan fogalomként él elméjében, amihez még nem nőtt fel. Helyette emlékeket gyűjt…

Tovább
Kritika
|
77

Amir Ahmed Nasszer: Én és az Iszl@m

Az Én és az Iszl@m az 1986-ban született, szudáni származású muszlim blogger, Amir Ahmed Nasszer önéletrajzi ihletettségű könyve. A fiatal szerző bloggerként aktív részese volt a 2011-ben kirobbant, Arab tavasz néven ismert észak-afrikai és közel-keleti megmozdulásoknak. Könyvében ennek a mozgalomnak az előtörténtét, az arab blogvilág működését írja le saját gyerekkori/fiatalkori élményei, valamint az iszlámhoz való viszonya tükrében.

Tovább
Kritika
|
75

Jeff VanderMeer: Kontroll

A Kontroll Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának második kötete. A regényben teljesen más szemszögből és más főszereplővel folytatódik a történet az előző rész tragikus végkimenetelű expedíciója után. Az olvasók ezúttal is inkább csak rejtélyekbe ütköznek, és inkább a kérdések sora lesz hosszabb, mintsem a válaszok száma növekedne. Az, hogy a sorozat egy óriási csalódás vagy egy zseniális írói megvillanás, majd csak a harmadik kötetből fog kiderülni.