Tovább
Kritika
|
82

Takano Kazuaki: Genocide

A japán Takano Kazuaki hatodik regényével több szórakoztató irodalmi díjat is elnyert hazájában. A Genocide című, 2011-ben megjelent könyve a Michael Crichton neve által fémjelzett műfaj, a techno-thriller ígéretes darabja, amely a humán evolúció témájában próbál nemcsak szórakoztatni, hanem elgondolkodtatni is. Kazuaki nemcsak háttértudását, forgatókönyvíróként és rendezőként szerzett tapasztalatait, hanem kiváló fantáziáját is megvillogtatja a regényben.

Tovább

Három regény – három tévésorozat

Három olyan új tévésorozatra szeretnénk felhívni a figyelmeteket, amelyeket feltehetően érdemes lesz nézni, és amelyek egy-egy regény alapján készültek. Mindhárom széria esetében igaz, hogy a műsor alapjául szolgáló könyv már olvasható magyarul. A The Magicians pilot epizódja már december óta megtekinthető, a 11.22.63 februárban, a The Night Manager pedig áprilisban debütál.

Tovább
Kritika
|
80

Görgey Gábor: A kivégzés éjszakája

A kivégzés éjszakája egy megbecsült, köztiszteletben álló régi arisztokrata család sorsán keresztül keresi a magyarázatot a magyarországi holokausztra. Az író Jánosnak nevezte el az anonimitást kérő beszélgetőtársát, aki azt kérte Görgeytől, hogy semmit se változtasson a diktafonra vett szövegen, és arra is garanciát kért, hogy a szöveget csak a halála után tárja a nyilvánosság elé.

Tovább
Kritika
|
98

Simon Winder: Danubia

A könyv nem csak történelmi, hanem kultúrtörténeti csemege is Európa ezen, közép-keleti feléből, nem beszélve az olyan érdekességekről, hogy melyik császárnak volt pl. dodója, értekezik Bartók zenéjéről, a csernovici metropolita palotájáról, elvisz egy röpke látogatás erejéig a prágai Csillag Vadászházba, amit I. Ferdinánd kezdett építtetni nyári rezidenciának, majd a cionizmus vezéralakjának, Herzl Tivadarnak államteremtő próbálkozásairól is beszámol.

Tovább

Percek alatt elfogyott a Mein Kampf új német kiadása

Január 8-án megjelent, majd percek alatt el is fogyott Adolf Hitler politikai kiáltványának, a Mein Kampfnak a kritikai észrevételekkel ellátott kiadása. Miközben Németországban már tízezer euróért is árulják a könyv egy példányát az Amazonon, a tervek arról szólnak, hogy franciául is ki fogják adni a könyvet. A franciaországi zsidó intézmények reprezentatív tanácsának elnöke katasztrófának nevezte a Mein Kampf tervezett francia kiadását.

Tovább
Kritika
|
100

Cserna-Szabó András: Sömmi

Rózsa Sándor történetét sokan elmesélték már. Most azonban egy koronatanú beszéli el a közismert történetet. Veszelka Imre, a legszöbb paraszt, Rózsa Sándor legkedvesebb cimborája meséli el, hogy valójában hogyan is estek meg a dolgok. Ha valaki, hát ő igen közelről látta az eseményeket, és most elmondja az igazi, eddig eltitkolt, megdöbbentő sztorit.

Tovább
Kritika
|
100

Yuval Noah Harari: Sapiens

Yuval Noah Harari a Jeruzsálemi Héber Egyetem történelmi tanszékének munkatársa, a könyv tulajdonképpen egyik kurzusának az anyaga. Én pedig, amióta a könyvet olvastam, piszokul szeretnék a professzor úr hallgatója lenni, hiszen ez az anyag lenyűgöző. Lenyűgöző azáltal, hogy partnerként kezeli a hallgatót/olvasót: nem megmagyaráz, nem szájba rág, hanem kritikus gondolkodásra sarkall.

Tovább

Veszedelmes olvasmány: egy arab fiú és egy zsidó lány szerelme

Dorit Rabinián Határ-élet című regénye New Yorkban játszódik, és egy izraeli zsidó lány meg egy palesztin fiú szerelméről szól. Az izraeli oktatási minisztérium kizárta a művet az irodalom érettségi olvasmányainak köréből, mert „ez a téma már szerepel más művek kapcsán a tananyagban, így a tanárok meg tudják vitatni”. Azóta alaposan megnövekedett úgy a tiltakozók száma, mint a könyv iránti kereslet.

Tovább
Kritika
|
100

Colm Tóibín: Mária testamentuma

Mária állandóan az igazságot keresi, az igazi történetet próbálja elmondani, amíg még lehetősége van rá – de hogy mi az, ami valóban megtörtént és mi az, ami csak a történetek elmondásakor képződik meg, nem egyértelműen szétválasztható. Colm Tóibín könyvében Jézus anyja, Mária beszél, a keresztre feszítés egy eddig néma résztvevőként megjelenített szereplője.

Tovább
Kritika
|
85

Paula McLain: Napkeringő

Beryl egy angol lord gyermekeként nő fel Brit Kelet-Afrikában, a későbbi Kenyában. Miután az édesanyja elhagyja, apja és a birtokukon élő kipszigisz törzs neveli fel. Szabadon csatangol, bennszülött fiúkkal fut versenyt, és mindent megtanul a versenylovakról. Rendhagyó neveltetésnek köszönhetően öntörvényű fiatal nővé cseperedik, aki lelkes rajongója a vadonnak, és minden porcikájában érti és érzi a természet finom egyensúlyát. Ám egy nap minden, amit addig ismert és szeretett, semmivé foszlik, és Beryl végzetes kapcsolatok sorába menekül.