Tovább
Kritika
|
90

Linn Ullmann: Szemem fénye

Linn Ullmann legújabb regénye egy fiatal lányról szól, aki csak néhány hétig volt a Dreyer családdal, aztán eltűnt – de különös módon örökre meghatározta a család további életét. A 19 éves Millét az összes szereplő szemén keresztül bemutatja a szerző: az anya nem volt maradéktalanul elégedett a bébiszitterrel; az alkotói válságban szenvedő, hűtlen férj vonzódott a fiatal lányhoz; a család problémás lánya előbb irigyelte, majd dühös volt rá. A fájdalom, bűntudat, titkok és gyász keveréke uralja a hangulatot a lány eltűnését követően, és két év után sem tudja senki elfelejteni őt és azt a nyarat.

Tovább

Felavatták Andrićgrad főutcáját

2014-ben avatják fel a Nobel-díjas Ivo Andrić tiszteletére épített várost, de a főút már látogatható, és működik a telefontársaság központja, a bank, a posta, a polgármesteri hivatal, emellett van már pékség, söröző, ékszerész, könyvesbolt és gyógyszertár is. Épül a könyvtár, amely Andrić nevét viseli majd, csakúgy, mint az irodalmi intézet és a szépművészeti akadémia. A kisváros megálmodója a világhírű boszniai szerb filmrendező, Emir Kusturica.

Tovább

Átadták a 2013-as Nadal- és Josep Pla-díjat

2013. január 6-án, vasárnap este adták át a legrégebbi spanyol irodalmi kitüntetést, a Nadal-díjat, valamint az egyik legrangosabb katalán irodalmi elismerést, a Josep Pla-díjat is. A díjátadó ünnepségre a hagyományoknak megfelelően vízkereszt ünnepének estéjén, a barcelonai Ritz szállodában került sor. A Nadal-díj idei győztese Sergio Vila-Sanjuán, Estaba en el aire című regényéért, a Josep Pla-díj győztese pedig Genís Sinca Una famíla exemplar című regényéért.

Tovább
Kritika
|
60

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban

Müller Rolf történész Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban című kötete szigorúan levéltári adatokból építkezik, az államvédelmi szervek által alkalmazott fizikai erőszak és lelki terror részleteivel, a túlélők megtapasztalt élményeivel nem foglalkozik, és ez súlyos hiányossága a könyvnek. Mindezzel együtt a történész dokumentumkönyve hiánypótló mű, nagyon alapos és jól dokumentált. Van az olvasóknak egy olyan rétege, akik számára igazi csemege lesz ez a könyv, az átlagos ember viszont eltéved a százaz adatok tömkelegében.

Tovább

Bábszínpadi feldolgozás Janne Teller regényéből

Zenés-bábos pszichothrillert mutat be a Budapest Bábszínház Janne Teller Semmi című regénye alapján, ez a dán ifjúsági regény első bábos adaptációja a világon. Janne Teller könyvét már több alkalommal is színpadra vitték, a műből készült például musical is, de bábszínpadi adaptáció még soha. A regényt Gimesi Dóra, a színház dramaturgja írta bábszínpadra, Janne Teller szabad kezet adott az átdolgozásban, csak az volt a kérése, hogy a regény filozófiájától ne térjenek el.

Tovább

Így kapott Nobel-díjat Steinbeck

1962-ben a Nobel-bizottságnak nem volt lehetősége a jó választásra, derült ki az 50 évre titkosított archívumból. Robert Graves és Lawrence Durrell brit írók, a dán Karen Bilxen és a francia Jean Anouilh neve is felmerült John Steinbeck mellett, de az archívumok tanúsága szerint 1962-ben egyikükkel sem volt maradéktalanul elégedett a zsűri. A bizottság döntését sokan kritizálták, John Steinbeck is úgy vélte, hogy nem érdemelte meg a díjat.

Tovább
Kritika
|
66

Tom Wood: A bérgyilkos

Tom Wood első regénye (A bérgyilkos) magyar fordításban az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2012 őszén, két évvel az eredeti kiadás után. A terjedelmes akcióthrillerben egy titokzatos és profi bérgyilkos, bizonyos Victor megbízatását, majd menekülését követhetjük nyomon. A regény dúskál az akciójelenetekben, viszont sajnos ez marad a legnagyobb erénye, hiszen a háttértörténet, a helyszínek és a karakterek megrajzolása eléggé felszínesre sikeredett.

Tovább
Kritika
|
90

Kristina Ohlsson: Mostohák

Kristina Ohlsson a Mostohákban kellő ritmusban adagolja a feszültséget, és a végére hagyja a legnagyobb csavart, ami megkoronázza a történetet. Egy rohanó világban élünk, senkinek sem tűnik fel, hogy elrabolnak egy kislányt a Göteborgból a fővárosba tartó vonatról. A klasszikus gyerekrablásnak vélt eset rémálommá válik, amikor megtalálják a gyerek holttestét. Ki a gyilkos, milyen szándék vezérli cselekedeteiben? A könyv prológusa részben választ ad erre, de nem fosztja meg az olvasót az izgalmas nyomozás élményétől.

Tovább

Kihirdették a Costa Book-díjak nyerteseit

Képregény lett a Costa Book-díj nyertese a legjobb életrajz kategóriában, ilyenre még nem volt példa korábban az irodalmi díj történetében, ahogy arra sem, hogy ugyanabban az évben valaki megkapja a Man Booker- és a Costa Book-díjat is. Ez utóbbi Hilary Mantelnek sikerült, akit a Holtaknak menete című könyvéért díjaztak. A figyelem középpontjában most mégis a Talbot házaspár áll: a Dotter of Her Father’s Eyes-t Mary Talbot írta, a rajzokat a férje, Bryan készítette.

Tovább

Eltűnt Dennis Lehane kutyája

Eltűnt Dennis Lehane imádott kutyája, a megtalálójáról elnevezi következő regényének egy szereplőjét, ígérte az Edgar-díjas író. Tessa, a család vadászkopója karácsony napján lépett meg Lehane-ék kertjéből a massachusettsi Brookline-ban, azóta eredménytelenül keresik. Ez így önmagában nem elég ahhoz, hogy írjunk róla, na de a felajánlott jutalom nem akármi. Lehane megígérte, hogy a nyomravezetőről elnevez egy szereplőt a következő könyvében.