Roald Dahl minden idők egyik legsikeresebb gyerekkönyv-írója, első történeteit két lánya szórakoztatására írta, így született meg az első gyerekkönyve. A Karcsi és a csokoládégyár már világszerte óriási sikert aratott, kétszer is megfilmesítették. Gyerekkori élményei inspirálták, amikor a Reptonban tanult, egy édességgyár gyakran küldött mintákat a gyerekeknek kóstolás céljából. Dahl a felnőttekhez is írt, novelláiért kétszer jutalmazták az Edgar-díjjal.
Ezen a napon született: D. H. Lawrence
D.H. Lawrence a XX. századi angol prózairodalom egyik legkiemelkedőbb, ugyanakkor egyik legvitatottabb szerzője, akit kemény kritikákkal illettek és cenzúráztak. Ragyogó tehetségét számos műfajban megvillantotta, írt novellákat, verseket, színpadi műveket, drámákat, esszéket, útikönyveket, fordításokat, irodalmi kritikákat, de ismertségét és elismertségét elsősorban felkavaró témájú és szókimondó, a szexualitást nyíltan ábrázoló regényeinek köszönheti.
Kevesebbet olvasnak a gyerekek
A brit National Literacy Trust felmérése szerint az angol gyerekek egyötöde egyáltalán nem olvas a szabadidejében, s ez az eredmény rosszabb, mint a 2005-ös. A felmérés során 21 000 gyermeket kérdeztek meg: csak 57%-uk olvas magazinokat, képes újságokat, a megkérdezettek 54%-a pedig olvasás helyett a tévét választja. A tanulmány azt is kimutatta, hogy sokkal jobb eredménye van az iskolában annak a gyereknek, aki a szabadidejében önszántából olvas.
Leena Lehtolainen: Az első gyilkosságom
A Maria Kallio-sorozat első epizódjában egy finn diákkórus egyik tagját gyilkolják meg egy hétvégi próba alatt – a tettes biztosan valaki a kórusból, de úgy tűnik, hogy mindenkinek van takargatnivalója, és senki sem teljesen őszinte. A történet első ránézésre egyszerűnek tűnik, ám a szerző a végére megfűszerezi némi droggal, alkoholkereskedelemmel és illegális prostitúcióval. Kallio türelmes és józan, a főnöke nem – italozás miatt hiányzik az első részből.
Nathalie második élete – játék
Újra játék az Olvasoterem.com-on: a szeptember 17-én Budapestre látogató David Foenkinos regényét lehet megnyerni, amelyben az Európa Könyvkiadó a partnerünk. Három egyszerű, a francia szerzővel kapcsolatos kérdésre várjuk a választ szeptember 13-án éjfélig, két jó megfejtő a Nathalie második élete egy-egy dedikált példányát nyeri. A könyvbemutatóra szeptember 17-én kerül sor a Nyugati téri Alexandra Könyváruházban, a nyereményt ott is át lehet majd venni.
A Hugo-díj 2012-es nyertesei
Szeptember 2-án Chicagóban adták át az idei Hugo-díjakat, a sci-fi és fantasy irodalom legrangosabb elismerését. A Nemzetközi Science Fiction Társaság (World Science Fiction Society) által 1953-ban alapított díjat tizenhat kategóriában osztották ki a Worldcon-gála – idei nevén Chicon 7 – keretében. A díjazottak között több olyan szerző és mű is van, akik és amelyek májusban már a műfaj másik rangos elismerésében, a Nebula-díjban is részesültek.
Amitav Gosh nem kapott román vízumot
Amitav Ghosh indiai író többek között Romániában is népszerűsítette volna legújabb könyvét, de nem adtak vízumot a beutazáshoz. Ghosh előbb a washingtoni román nagykövetséghez fordult vízumért, amely a New York-i konzulátushoz irányította. A konzulátus egyik alkalmazottja kiabált az ügyfelével és szabálytalanságokat keresett a dossziéban. A vízumot végül az egészségbiztosítás miatt nem bocsátották ki, és Ghosh nem kívánt másodszor is vízumot ígényelni.
Születésnapos: China Miéville
Ezen a napon ünnepli születésnapját a kortárs fantasztikus irodalom egyik legfelkapottabb írója, China Miéville. Az angliai Norwichban 1972. szeptember 6-án született író szociálantropológiából és nemzetközi kapcsolatokból diplomázott. A New Weird irodalmi mozgalom egyik legjelesebb képviselője, amely a tolkieni klasszikus, romanticizált és az azt másoló fantasyval szemben egy modern, sci-fivel ötvözött urban-fantasy kialakítását tűzte ki célul.
A könyvtrailerverseny eredményhirdetése
Az első hazai könyvtrailerversenyt a nyár elején indította a prae.hu – szeptember 8-án este eredményt hirdetnek az Örökmozgóban. A zsűri a profi kategóriában 300-, 200- és 100 ezer forintos díjakat ítél oda, a 200 ezer forintos közönségdíjról a Facebookon történő közönségszavazás dönt. A Fesztivál keretein belül filmes szakemberek, reklámszakemberek, kiadók és könyvkereskedők, valamint zenei szakemberek a könyvtrailerek műfajának kérdését járják körül.
Jeff Lindsay: Dupla Dexter (részlet)
Lapozz bele Jeff Lindsay legújabb regényébe, a Dexter-sorozat hatodik részébe, amely a Dupla Dexter címet viseli. Kedvenc sorozatgyilkosunknak problémája akad, a problémát egy „rajongó” jelenti, akinek annyira tetszenek Dexter módszerei, hogy leutánozza őket. Csakhogy őt nem teszi boldoggá ez a fajta tetszésnyílvánítás, így kénytelen megoldást keresni. A sorozat előző kötetei nagy sikernek örvendtek és a hatodik is izgalmasnak ígérkezik.
