Madárcsicsergés és romantikus könyvek

Márciusban már fakad a rügy, melegebb a nap sugara, éled a természet. Éppen itt az ideje a romantikus könyveknek. A márciusi újdonságok között túrkáltunk, és bukkantunk három ígéretes könyvre: van közöttük a 18. századi Angliában játszódó szerelmes história, a mai Amerikában a saját életének értelmét keresgélő nő története, és egy igaz szerelem krónikája: Käbi Laretei észt zongoraművésznő és Ingmar Bergman levelezése valamint a szerző naplóbejegyzései.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov

Mihail Bulgakov az orosz irodalom egyik nagy szatírája; művei halála után váltak világhírűvé. “Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzennek, egyetlen pillanat alatt tájékozódnak, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége.!”

Boris Vian (1920-1959)

1920. március 10-én született Boris Vian francia író. Kortársai között elsősorban mint zenész volt ismert, a kor nagy jazz-zenészeivel játszott együtt, számos dalszöveget írt, zenekritikusként is tevékenykedett, angolból fordított, színészkedett és énekelt. 26 évesen ismerkedett össze Jean-Paul Sartre-ral, Albert Camus-vel, ettől kezdve irodalmi érdeklődését is táplálta. Irodalmi társaságokba járt, rendszeresen publikált. Csak harminckilenc évet élt.

Tovább
Kritika
|
85

Jacqueline Wilson: Szerelmes lányok

Az Animus Kiadó 2011-ben is folytatta Jacqueline Wilson ifjúsági regényeinek kiadását, ezúttal Szerelmes lányok címmel jelent meg a népszerű írónő hetven regényének egyike. A főszereplő Ellie, aki tizenhárom éves és végre felsős, barátnőivel együtt határozottan úgy véli, itt az ideje, hogy végre pasijuk legyen és belevessék magukat a bulik világába. Hogy szüleik és a sors így gondolják-e, az kiderül Jacqueline Wilson humoros, kedves regényéből.

A mozikban Az ajtó

Március 8-tól vetítik a mozikban Szabó István filmjét, Az ajtót, Szabó Magda azonos című regényének adaptációját. Az Oscar-díjas magyar filmrendező a szintén Oscar-díjas brit színésznőt, Helen Mirrent kérte fel Emerenc alakjának megformálására, a másik főszereplőt, az írónő alakját A mások élete című filmből ismert német filmcsillag, Martina Gedeck játsza. A filmet ma este Berlinben is bemutatják, Németországban is műsorra tűzik majd a mozik.

Tovább
Kritika
|
70

Jennifer Donnelly: Téli rózsa

Az újítóknak még a mindennapok egyszerű feladatai is nehezebbek, mint a jövőtlenségükbe beletörődött embereknek. Jennifer Donnelly főhősnője dr. India Selwyn Jones az orvostudományokban jeleskedő fiatal nő. Tele álmokkal, vágyakkal, reményekkel. A nők férfiak részéről való hátrányos megkülönböztetésének problémájával azonban nap mint nap meg kell bírkóznia. Egy csodálatos női jellem történetével találkozhatunk az írónő trilógiájának második kötetében.

Tovább
Kritika
|
86

Ruth Rendell: Lopott élet

Két nem mindennapi család mindennapjainak elbeszélése: ez Ruth Rendell Lopott élet című könyvének alapkoncepciója. Benet, a gyerekét egyedül nevelő, gondoskodó anya, akit még mindig kísértenek gyerekkorának lidérces emlékei, illetve Carol, aki két gyerekét állami gondozásba adta, illetve legkisebb fiát brutálisan bántalmazza, esetenként pedig fogalma sincs, hogy éppen a nagynéni, az édesanyja, avagy a szomszéd felügyelete alatt tölti napjait a kis Jay.

Egyén és hatalom: Székely János

Március 7-én született Székely János író, akinek számos alkotása a magyar irodalom alapművei közé tartozik. „Ő az erdélyi magyar irodalom és írásművészet egy rendkívül fontos és sajátos vonulatának, egy puritán, ugyanakkor egy mély gondolkodói, filozófiai magatartást tükröző erdélyi stílusnak a képviselője volt” – így méltatta Markó Béla a húsz éve elhunyt tordai születésű író- és költőtársat annak szülővárosában megrendezett emlékünnepségen.

Jonasson váratlan sikere

Jonas Jonasson 47 évet várt arra, hogy legyen elég bátorsága megírni az első könyvet. A regényben kevesen hittek, a legnagyobb angol kiadók például el is utasították A százéves ember-t. Egy kis londoni cég vezérigazgatója a mostohaanyjától értesült a svéd könyvről, megkereste a szerző ügynökét, és megdöbbent, amikor megtudta, hogy a szerzői jogokat még senki nem vette meg az Egyesült Királyság területére. A könyv mára nagy siker, 30 országban adták ki.

Tovább
Kritika
|
90

Jacqueline Wilson: A másik lány

Kamasz olvasóknak, közülük is inkább lányoknak ajánlom Jacqueline Wilson 2011-es új regényét, A másik lányt. A két főszereplő kislány látszólag két külön világ: a külvárosi lakótelepen anyjával élő lány, Destiny és a pazar villában lakó dúsgazdag sztárcsemete, Sunset mégis rokon lelkek. Azzá teszi őket zárkózottságuk, visszahúzódottságuk, segítőkészségük, felelősségérzetük, és nem utolsó sorban az, hogy talán ugyanaz a férfi az édesapjuk…