Portré: Lev Tolsztoj

Lev Nyikolajevics Tolsztoj az orosz- és a világirodalom egyik legnagyobb alkotója és minden idők egyik legnagyobb regényírója. Az Anna Karenina és a Háború és béke tette azzá. Idősebb korára erkölcsi, vallási és politikai szemlélete megváltozott, aminek következtében súlyos társadalmi előítéletekkel kellett megküzdenie. 1891-ben lemondott alkotásainak kiadási jogairól. Harmadik nagy regénye, a Feltámadás miatt kiközösítették.

Bush könyve magyarul is megjelenik novemberben

Decision Points lesz a címe. Bush igyekezett hangsúlyozni, hogy ez nem egy hagyományos memoár, inkább kulcsfontosságú döntéseinek összegzése. Elmondja, hogyan hagyott fel az ivással, miért rohanta le Irakot, milyen döntés vezetett az afganisztáni hadműveletekhez, mit tett szeptember 11 és a Katrina Hurrikán után. A kötetet nagy érdeklődéssel várják, eséllyel tör majd a sikerlisták élére. A lényeget azonban nem mondja el, attól ne tarts!

Csík János egyik kedvence az Aranyecset

A VIP ajánló visszatér. Ezúttal Csík János, a Csík Zenekar frontembere állt a rendelkezésünkre, és osztja meg veletek is az olvasoterem.com-on keresztül, hogy miért olvas, mit olvas és mi a kedvence. Azt tartja, hogy az ember olvasás közben szinte filmet készít magában arról, amit éppen olvas, és úgy éli meg az olvasmányt, mint egy filmet. Csík János egyik kedvence a Munkácsy életéről szóló Aranyecset és A nap szerelmese.

A szellemíró és Tony Blair

„Ez egy kitalált történet. Minden név, karakter, helyszín és esemény pusztán a szerző fantáziájának szülötte. Bármilyen hasonlóság valós – élő vagy holt – személyekkel, eseményekkel vagy helyszínekkel csak a véletlen műve.” Ja, persze. Az Observer sem nagyon hitte, amikor 2007-ben megjelent Robert Harris könyve, a The Ghost. Az igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy Harris a Munkáspárt régi és lelkes támogatója. Te érted ezt?

Svéd trónol a New York Times sikerlistáján

Egyik svéd letaszítja a másik svédet az első helyről, miközben a harmadik helyen szilárdan tartja magát a mostmár magyarul is olvasható Kathryn Stockett. A negyedik egy új Frederick Forsyth könyv, amelyben egy korábbi CIA vezető kap teljhatalmat egy titkos, drogellenes háborúban. Az ötödik helyen Carl Hiaasen tanyázik, őt is ismerik már a magyar olvasók. Megnéztük, hogyan néz ki a New York Times sikerlistája 2010 szeptemberében.

Angliában első helyen Blair memoárja

Szerdán jelent meg Angliában Tony Blair várva várt politikai memoárkötete, az A Journey. Az előrendeléseknek köszönhetően a könyv máris az amazon.co.uk sikerlistájának élére ugrott, olyan neves szerzőket utasítva maga mögé, mint Stephenie Meyer, Stieg Larsson vagy Kathryn Stockett. Különböző internetes fórumokon közben egyre több bojkottfelhívás látott napvilágot, Blair ezek miatt nem is vett részt a rendezvényen.

Novemberben jön Vargas Llosa új regénye

Mario Vargas Llosa legújabb regénye november 3-án jelenik meg, El sueno del celta (A kelta álma) lesz a címe. A könyv az ír születésű Roger Casement életét dolgozza fel, aki két évtizedet áldozott arra, hogy feltárja II. Lipót belga király gyarmattartó hatalmának kegyetlenségeit az afrikai országokban. Vargas Llosa szerint Casement az emberi jogok harcosa volt, aki az ír nacionalizmus hevében még fegyvert is ragadott.

135 éve született a Tarzan atyja

Szeptember elsején múlt 135 éve, hogy megszületett Edgar Rice Burroughs, a Tarzan-könyvek írója. 35 évesen kezdett az írással foglalkozni, előtte volt könyvelő, beszállító és rendőr is. Első Tarzan-regényét 37 évesen írta, amellyel egyből ismertséget és elismerést szerzett. Összesen 28 Tarzan-könyvet írt, ezek 60 nyelven, közel 80 millió példányszámban fogytak szerte a világon. A könyvek 45 filmnek voltak az ihletői.

Új könyvek szeptember elején

Kathryn Stockett csak tavaly jelentkezett első regényével, A segítséggel – és egy csapásra népszerű lett szerte a világon. Az Európa Könyvkiadónak köszönhetően már szeptemberben olvasható a könyv magyarul is. A kínálatban van azonban még történelmi regény Robert Merle tollából, vámpírtörténet az Ulpius-háztól és két olyan sportkönyv, amely nem hiányozhat a gyűjteményből. Szemezgettünk a szeptember eleji kínálatból.

Topáz: szerelem a rakétaválság idején

Az USA 1958-ban Nagy-Britanniába, 1961-ben pedig Olaszországba és Törökországba telepített nagy hatótávolságú rakétákat. Erre válaszolt a Szovjetunió, amikor 1962-ben rakétatelepek építésébe fogott Kubában. A szovjetek tervéről egy magasrangú kubai hivatalnoktól ellopott iratokból szereznek tudomást az amerikaiak, a felderítésben egy francia, André Deveraux segíti a tengerentúli hírszerzést. Közben meg egy átállt szovjet kém a világ legnagyobb kémhálózatát fedi fel.