Kategória: Bejárat

Színes lesz A hang és a téboly

Az 50 éve elhunyt William Faulkner egykori kívánsága teljesül: színes szedésben jelenik meg A hang és a téboly. Faulkner azt szerette volna, ha a regényének első felét, Benjy történetét színes tintával nyomtatják, de akkoriban ez technikailag nem volt lehetséges. Faulkner be kellett érje azzal, hogy dőlt betűvel szedték a szöveg egy részét. Most a Folio Society arra vállalkozott, hogy a regény első felében található idősíkokat más-más színnel nyomtatja.

40 000 font egy könyvért

1924-ben 37 pennyt ért a Poirot nyomoz c. novelláskötet, 2012-ben egy eredeti példányért 40 630 fontot fizettek egy árverésen. A Dominic Winter Aukciósház közel 5 000 fontot szeretett volna kapni a korai Agatha Christie-könyvért, de az ép borító felverte a kötet árát. Ez a legrégebbi olyan épen maradt könyvborító, amelyen látni a híres belga detektívet, Hercule Poirot-t. Éppen úgy néz ki, mint ahogyan az írónő A titokzatos stylesi esetben megfestette.

A szürke ötven árnyalatának árnyékából

E. L. James a legolvasottabb írónő ezekben a hónapokban. A férje is megirigyelhette a sikert, ő is regényt írt. Hogy az angolban valósággal meghonosodott kifejezéssel éljek: Niall Leonard könyve nem daddy porn. A forgatókönyvíróként dolgozó férfi a young adult kategóriában próbálta ki magát, a Crusher főszereplője egy 17 éves srác, aki a mostohaapját holtan találja, és hamarosan a rendőrség elől is menekülnie kell, mert a gyilkossággal őt gyanúsítják.

Az év jogi krimije

A Harper Lee-díjjal 2011-től díjazzák a legjobb jogi regényt. Tavaly Grisham kapta, idén a méltó utódok esélyesek a Ne bántsátok a fekete rigót! c. könyv szerzőjéről elnevezett irodalmi elismerésre. Michael Connelly, Robert Dugoni és David Ellis egy-egy regénye került a döntőbe, a nyertesről pedig illusztrus társaság dönt augusztusban. A jelöltek mind ismerősek a magyar olvasóközönség előtt is, és reméljük, hogy további könyveik jelennek meg itthon is.

Jodi Picoult a lányával írt regényt

A nálunk is nagy sikernek örvendő Jodi Picoult 19 regény után úgy döntött, hogy a lányával közösen is ír egyet – vagy a lánya döntött úgy, hogy ír egy könyvet anyuval, legalábbis ez derül ki a USA Today rövid interjújából. A 16 éves Samantha Van Leer és Jodi Picoult első közös regénye három év munkájának az eredménye; a Between the Lines-ban egy 15 éves lány találkozik annak a mesének a főhősével, melyet éppen olvas. A hazai megjelenésről még nincs infónk.

Nem adják ki a Kedves Jóistent Izraelben

Alice Walker szerint Izrael apartheidet alkalmaz, ő emiatt nem engedélyezi a Kedves Jóisten izraeli megjelenését. A könyv korábban már egyszer megjelent héber nyelven, most a Yediot Books szerette volna újra kiadni, ám a Pulitzer-díjas szerző ezt nem engedélyezte. Az évek óta a palesztinok jogaiért tevékenykedő aktivista Walker azt mondja: Izraelben a palesztinokkal szemben faji megkülönböztetést alkalmaznak; a tiltással erre szeretné felhívni a figyelmet.

Sebastian Barry az idei Walter Scott-díjas

Sebastian Barry az idei Walter Scott-díj nyertese a Kánaán földjén c. regényével. A könyv magyarul is olvasható, itthon a General Press Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Barry a 89 éves Lilly Bere történetét meséli el, s az emlékező hölgy életén keresztül Írország és az Egyesült Amerikai Államok huszadik századának történetéről is hiteles képet fest. Jó hír a történelmi regények szerelmeseinek, hogy az előző évek nyertesei is mind olvashatóak magyarul.

Fehér írók többségben

A New York Times által recenzált könyvek 90%-a fehér írók tollából származik, állítja Roxane Gay, egy színesbőrű írónő. A New York-i magazin 2011-ben 742 kötetről publikált kritikát, és a legtöbbjét fehér ember írta. Gay ezzel a színesbőrű szerzők nehézségeire próbálja felhívni a figyelmet, bár hozzáteszi, hogy a számok önmagukban nem jelentenek semmit, hiszen csak egyetlen magazin kritikáit számolták. Ám ennek hatására mi is számoltunk a saját portánkon.

Ismét Patrick Ness a Carnegie Medál győztese

Az egyik legrangosabb brit gyerek és ifjúsági irodalmi díj, a Carnegie Medál zsűrije győztest hirdetett 2012-re: a nyolc regény tartalmazó szűkített listáról az amerikai származású Patrick Ness regényét találták a legjobbnak. A 2011-ben megjelent regény az illusztrátoroknak járó Kate Greenway Medált is elnyerte: az illusztrációkat Jim Kay készítette. Ezzel A Monster Calls az első olyan könyv, amely mindkét díjat elnyerte adott évben.

A szürke újabb ötven árnyalata?

A Daily News információi szerint E. L. James újraírná az Ötven árnyalat-trilógiát, de ezúttal Grey szemszögéből mesélné el a történetet. Miközben a rajongók alig várják az első kötet folytatását, egy lehetséges adaptációról is keringenek már a pletykák. Angelina Jolie állítólag szívesen rendezné a produkciót, Bret Easton Ellis pedig teljesen bezsongott a regénytől, és máris belevetné magát a forgatókönyvbe. A twitteren állandóan csak erről beszél.