A történet első olvasásra kétségtelenül vicces, de nekem most már így, harmadszorra, több heti „ülepedési idő” után komikusnak már egyáltalán nem tűnik. Wahlström istene frusztrált, komplexusokkal tele modern férfi, aki szinte kamaszként teremti meg a világot, igazgatását pedig a manapság divatos elvek, szokások szerint intézi.
A kötet tartalmaz rendkívül gyenge írásokat, teljesen jellegteleneket, pár közepest és néhány nagyon jót. Nos, az utóbbi két kategória az, amiért érdemes beruházni a könyvbe. Ellentétben Abercrombie írásával, amit nem lett volna szabad kezdő novellának betenni, Gillian Flynn novellája nagyon jó. A név nem minden, ez most is kiderült.
A korszellem felfogásából kiindulva elég valószínűtlen lenne, hogy egy sikeres ügyvéd szerelmi okok miatt egy kisvárosba költözik egy valójában vagyonos nővel, aki lemond a juttatásairól a szerelemért. De ebben a korszellemben, amely többé vagy kevésbé bennünket is meghatároz, vajon nem mindannyian valami ilyesmire vágyunk?
Torben Kuhlmann diplomamunkája, a Lindbergh magyarul a Partvonal Kiadó gondozásában jelent meg. A könyvillusztrálás szakon diplomát szerző német Kuhlmann munkájával 2014-ben hazájában elnyerte a legszebb gyermekkönyvnek járó díjat. A magyar olvasók is meggyőződhetnek róla, hogy bizony nem érdemtelenül kapta az elismerést.
A könyv a valóságba rejtett mítosz, a tárgyakba, helyszínekbe rejtett jelképiség, az elmúlásba rejtett újjászületés, egyszóval a végtelen lehetőségek hirdetője, olyan végtelenül optimista, ugyanakkor az élet tényeibe kapaszkodó mű, amilyent mostanság keveset olvasni. Egyféle útmutatás a modern ember számára: merre keressen ajtót, ha – Porr Benedekhez hasonlóan – úgy érzi, bezárult előtte minden.
A Lány a hegyen egy feszültséggel és bonyodalmakkal teli könyv, egy családi dráma és egy thriller ötvözete, amelyben egy tizenhárom éves lány őrült, öngyilkos vállalkozásba fog, hogy csapdába csaljon egy olyan szörnyeteget, akinek tizenöt fiatal nő vére szárad a kezén. Joyce Maynard regényét valós események ihlették: az 1970-es években a kaliforniai Marin megye lakosságát rettegésben tartó sorozatgyilkos esete.
Ha az olvasó képes elvonatkoztatni a nyelvi ragacstól, ami a történetekre tapad, nagyon ötletes elbeszélés-témákkal találkozhat, izgalmas szerkesztésű novellaciklusba szervezve. Ha egy – még Parti Nagy Test angyalát is fölülmúló – szövegi pocsékságában nagyszerű olvasmányélményt akar, tényleg csak ajánlani tudom.
A Tréflidolog – talán már a címéből is sejtjük – pimasz könyv. Pimasz, mint egy kölyök, akivel már minden megtörtént, így nem egykönnyen félemlíthető meg; pimasz, mint egy kamasz, akinek meghaltak a bálványai, és most csalódott-reménykedőn gyűlöl mindent, amiért álmai helyébe álmot nem kaphat. És rezignált, mint egy öregúr, akivel életében először közlik, hogy nem felel meg a megmérettetésen.
Vajon mit vagyunk képesek feláldozni a szerelemért? Meddig megyünk el az önfeladásban, az önelvesztésben? Van-e a szerelemben felelősség és lojalitás? Mikor kell meghúzni a határokat, és érdemes-e feladni szerelmet a szerelemért? Létezik-e szerelem megfontoltság nélkül? Vajon a vágyakozás ugyanaz, mint a szerelem? És vajon mitől szerelem a szerelem?
A regény szereplői egyébként ízig-vérig Leonard-féle karakterek, minden cselekedetük és kimondott szavuk ezt erősíti, bár ez a regény második felében válik igazán hangsúlyossá. A könyv első felében Elmore Leonard valami olyant tesz, amit korábban én emlékeim szerint még nem tapasztaltam egyetlen regényében sem: mesél. Bármilyen meglepő, ez jól áll neki.
