Lucy és Gabe 2001. szeptember 11-én ismerkednek meg New Yorkban, ahol végzősök a Columbia Egyetemen. Az a nap mindkettőjük életét örökre megváltoztatja. – Lehet-e szeretni két férfit ugyanúgy? Hogy lehet szeretni valakit, aki elhagyott? Hogy lehet továbbmenni úgy, hogy talán soha többé nem leszünk ugyanazok az emberek, mint akik vele és mellette voltunk? Jill Santopolo regénye ezeket a kérdéseket boncolgatja.
Jordan B. Peterson 12 szabály az élethez – így kerüld el a káoszt! című munkája a manapság divatos önsegítő könyvek sorát gyarapítja, és bevallottan azt követően született, hogy a szerző megdöbbenve tapasztalta, előadásait számos olyan fiatal férfi követi, akik a felelősség és az igazság kérdéseit kutatják. Könyve így azon generációkhoz is szól, akik apai iránymutatás nélkül nőttek fel és ebből fakadóan számos problémával küzdenek az életben.
A nők a világ minden táján felfedezik, hogy különös erővel rendelkeznek. Ujjuk egyetlen érintésével képesek szörnyű fájdalmat okozni, sőt: gyilkolni is. A férfiak pedig rájönnek, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás… Elérkezett a Lányok Napja, de vajon hogyan fog véget érni?
A sok közül az egyik nagyszerű vonása a műnek a humor, az a csendes derű, amit áraszt, nem hagyja, hogy a hangulata komor legyen, időnként hangos nevetésre késztet, emiatt is bizakodunk a pozitív végkifejletben. A szereplők fura figurák, különös, bizarr tulajdonságokkal, már amennyire bizarr tud lenni, ha valaki másképp gondolkodik, öltözik, viselkedik, másképp él, mint mi.
Elgondolkodtam a címen, vajon mi ihlette. Nekem Frank Baum meséjéből juttatta eszembe a Bádogembert, aki azért indult Ozhoz, hogy szívet kapjon tőle. Valamiképpen ezek a szereplők is a szívüket keresik, legalább annak egy részét, azt, amit az ember kötelezően odaad másoknak, hogy aztán egész életében hiányozzék. Cserébe pedig semmit nem kap, csak emlékeket, amik égetnek, és ez néha fáj, néha pedig melegít.
Annyira valóságos, életszerű a regényben megelevenített kamaszok közötti dinamika, hogy az fájdalmasan az olvasó arcába vágja az igazságot erről a külön világról, amelyről talán nem is akarjuk elhinni, hogy ennyire kegyetlen tud lenni. Elgondolkodtat barátságról, hűségről, kirekesztésről, klikkesedésről, manipulációról, az „örökké” szó illékonyságáról, de mindezen továbbmenve azt is megmutatja, hogy mire képesek valójában a tinédzserek egymásért, vagy éppenséggel egymás ellen.
Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború szörnyűségeiből csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehetően mogorván bánik vele. Összebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó eszű zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával.
Michelle Frances thrillere minden véres és hatásvadász elemet nélkülöz. Hétköznapi vagy majdnem hétköznapi eseményekből épül fel, a szereplői hiteles, hús-vér figurák. A történet hihető, nem fullad sehol sem unalomba, a párbeszédek életszerűek. Frances jó mesélő, karakterábrázolásból kiváló.
A föld alatti vasút az 1969-ben született amerikai író, Colson Whitehead hatodik fikciós regénye. Bár korábbi regényei közül több is szerepelt rangos díjak rövidlistáin, az igazi elismerést ez a regénye hozta meg számára: 2016-ban megkapta érte a Nemzeti Könyvdíjat és 2017-ben a Pulitzer-díjat – mindkettőt a legjobb a fikciós mű kategóriában –, továbbá az Arthur C. Clarke-díjat is elnyerte. Tegyük hozzá: nem érdemtelenül.
A szerelmek mindig jól kezdődnek, az ember boldog és azt hiszi, örökké tart. Az apró repedéseket, amik óhatatlanul megjelennek, sietünk betömni – akár egy-két ártatlan hazugsággal is. Jane Corry szerint itt kezdődik az “utazás”, az, amitől élet lesz az élet, és ami az embert végül arra kényszeríti, hogy a másik ellen védje önmagát.
