A XX. könyvfesztivál díszvendége, Michel Houellebecq nemzetközi szinten több pozitív kritikát kapott, mint honfitársaitól. A francia irodalmi értelmiség általában gyengén, rosszul fogadta az író műveit, az irodalomkritikusok pedig obszcenitással, rasszizmussal, nőgyűlölettel és iszlamofóbiával vádolják az írót. Műveit azonban negyven nyelvre fordították le, és több mint három millió példányban keltek el világszerte – ez önmagában sokat elárul a szerzőről.
Ezen a héten rangos irodalmi díjak átadására került sor az Egyesült Királyságban és Franciaországban: Londonban november 12-én átadták a Samuel Johnson-díjat, amely az egyik legrangosabb ismeretterjesztő irodalmi díj, Párizsban pedig november 14-én az újságírók által írt regények kitüntetésére alapított Interallié-díj győztesét hirdették ki, némiképp eltérve a díj szellemétől. A Samuel Johnson díjat Wade Davis, az Interallié-díjat Philippe Dijan vehette át.
Nem kevesebb, mint négy rangos francia irodalmi díj átadójára is sor került a november 5–11-i héten. A legismertebb ezek közül a Goncourt-díj, amely sokak szerint a legrangosabb francia irodalmi díjnak számít. Emellett átadták a Ranaudot-díjat (két kategóriában), a Femina-díjat (két kategóriában), valamint a Médicis-díjat (három kategóriában). A francia irodalmi díjátadók sorát a november 14-én kiosztásra kerülő Interrallié-díj zárja majd.
A mindössze huszonhét éves Joël Dicker vehette át október 25-én a Francia Akadémia regény-nagydíját, La Vérité sur l’affaire Harry Quebert című, 2012. szeptember 19-én megjelent regényéért. A könyv a svájci származású francia író második regénye. A Francia Akadémia regény-nagydíja az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetés, amelyet 1914-ben alapítottak, azóta – 1975 kivételével – minden évben átadtak.
Robert Merle méltán sorolható a legismertebb francia írók közé, a hírnevét magukkal ragadó írásai alapozták meg. Egész életében a fajgyűlölet és a háborúk ellen kardoskodott, mindennél fontosabbnak tartotta a szabadságjogok érvényesítését. Volt hadifogoly, egyetemi professzor és a kommunista párt tagja is. Regényeiben sikeresen ötvözte a kemény társadalomkritikát a történetmeséléssel, írásait az alaposság és hitelesség jellemezte. Merle sokat tudott, jól.
André Maurois népszerű regényíró és történettudós, híres angoltanár, a Francia Akadémia egyik halhatatlan tagja. Victor Hugoról, a Dumas családról, Balzacról írt irodalomtörténetileg elismert nagy műveket. Az angol király VII. Edward franciatanára volt, angol nyelven Byronról és Shelleyről írt nagyszabású életrajzi regényeket. Kritikusi tevékenysége és esszéisztikája is kimagasló jelentőségű a francia irodalomban. Több művét is megfilmesítették.
Könyveinkben semmit sem mondunk abból, amit mondani akarnánk. Kifejezni magunkat – lehetetlenség – vallja az író, aki nagyon sok művet publikált. Anatole France-szal a francia órákon kezdtem ismerkedni, egy mélységesen humanista gondolkodó alak állt össze bennem, akit fizikailag a franciatanárommal azonosítottam. Élete jóformán a könyvek között telt el, szenvedélyes olvasó volt kiskorától kezdve. Irodalmi tevékenységét 1921-ben Nobel-díjjal jutalmazták.
1920. március 10-én született Boris Vian francia író. Kortársai között elsősorban mint zenész volt ismert, a kor nagy jazz-zenészeivel játszott együtt, számos dalszöveget írt, zenekritikusként is tevékenykedett, angolból fordított, színészkedett és énekelt. 26 évesen ismerkedett össze Jean-Paul Sartre-ral, Albert Camus-vel, ettől kezdve irodalmi érdeklődését is táplálta. Irodalmi társaságokba járt, rendszeresen publikált. Csak harminckilenc évet élt.
2 kötet, 8 rész és összesen 175 fejezet. 1676 oldal. Apa és két fia. Család a századfordulón, az I. világháború előtt és után(?). Katolicizmus és protestánsság. Imperializmus és proletármozgalmak. Szerelem és karrier. Eszmeiség és gyakorlati lét. Háború és béke. Élet és halál. Háború és halál… Múlt, jelen, jövő. A századfordulós társadalmak, a mindenkori társadalmak alapvető jellemvonásai. Korrajz, élet-rajz. Folyamregény, örök regény.
Április 1-jén született Milan Kundera, a csehből lett francia, aki 1990 óta mindent csak franciául ír, anyanyelvére nem fordítja senki a műveit. A cseh kritikusok unalmas mesélőnek titulálják, szerintük a regényeiből hiányzik az erős vezérmotívum. A párizsi Le Figaro egyik újságírója viszont az irodalom igazi nagymesterének nevezte. A franciák magukénak tartják, a csehek nem szeretik, mert már nem ír cseh nyelven. De mi a háttere ennek a nagy ellenségeskedésnek?
