Olvasd el a mozi előtt – 1. rész

Nincs új a nap alatt, a következő év legígéretesebb filmjei is egy-egy könyv alapján készülnek. Íme a legjobbak, ezeket – úgy gondoljuk – kár lenne kihagyni. Előtte azonban olvasd el a könyvet. Cikksorozatunk első részében akad egy Ludlum-könyv, amelyet Marc Forster rendez és DiCaprio a főszereplője; egy régi klasszikus, Brontëtől a Jane Eyre, ezt Cary Fukunaga rendezi; a nagysikerű Segítség Kathryn Stockett tollából, itt Tate Taylor ült a rendezői székben.

2010 legjava – a PW szerint

A Publishers Weeklynél Jennifer Egan regénye vezeti az év top 10-es listáját, J. Franzentől a Freedom a második. Az első tízben van olyan is, amelyet már magyar fordításban is kiadtak, ez Michael Lewistól A nagy dobás, korunk gazdasági válságának története és előzményei. A szerző már a Brókerpókerrel is bizonyította hozzáértését a témában. Scott Spencer új regénye is a listán van, őt a 2003-as Papírhajónak köszönhetően ismeri a magyar olvasóközönség.

Vissza a gyökerekhez: Doppler

Doppler egy kerékpár baleset következtében teljesen megváltozik. Hátat fordít a világnak, és az erdőbe költözik. Elege lesz az emberekből, a fogyasztói társadalomtól undorodik, többé nem érdekli a pénz, a karrier, az ünnepek, mások véleménye – és a családja sem. Szereti őket, de nem hajlandó visszaköltözni hozzájuk akkor sem, amikor a felesége bejelenti: úton van a harmadik gyerek is. Doppler élete megváltozik; gyakorlatilag egy nagy vicc lesz.

Tovább
Kritika
|
75

Gyengéd mint a farkasok

Kanadában, egy elszigetelt városkában meggyilkolnak egy embert. Egy asszony elindul tisztára mosni a fia nevét. A hosszú út során sok emberrel találkozik, és arra is alkalma adódik, hogy a saját életén gondolkozzon. Új élményekkel, megpróbáltatásokkal és érzésekkel találkozik. Az izgalmas történet folyamatos figyelmet követel, a tél karmai között vergődő szereplők hatalmas akaraterővel törnek előre az igazság keresésében, miközben régi titkokra is fény derül.

Assange: kényszerből író

Julian Assange Angliában várja kiadatását. Svédországban nemi erőszakkal vádolják, eközben ő memoárt készül írni. A WikiLeaks alapítója magára haragította az Egyesült Államokat, a CBC-n már élőben is elhangzott: meg kellene gyilkolni a kiszivárogtatót. Assange és a Random House Kiadó a tegnap bejelentette: 2011-ben kiadják az ausztrál férfi önéletrajzát. Assange a könyvért több, mint egymillió dollárt kap. Azt nyilatkozta, nem akarta megírni.

2010 legjava – az amazon szerint

Az amazon 2010-es sikerlistája igazi sikerlista. Mind olyan könyvek, amire azt mondod: ez igen, engem is érdekel. Az első tízben egy sincs, ami már magyarul is megjelent volna, és csak reménykedhetünk, hogy hamarosan hozzánk is eljutnak. A tíz szerző közül kettőt a hazai olvasóközönség más könyvei révén már ismerhet, az egyikük Maggie O”Farrell, a másik Joshua Ferris. Szívesen olvasnám Michael Korytát, Sam Lipsyte-ot és Helen Simonsont is.

Karácsonyi ének

Charles Dickens története a Karácsonyról szól, és jóllehet 167 évvel ezelőtt írta, ma is meglepő az aktualitása. Sőt, talán különösen aktuális a mondanivalója napjaink rohanó, pénzhajhász, rideglelkű világában, amikor a Karácsony, a legszentebb ünnep is az öncélú külsőségekről szól. Elgondolkodtató történet, amit mindenkinek érdemes lenne elolvasnia, így Karácsony környékén, mert sokunkban lappangó gondolatokat fogalmaz meg egy mesés keretbe ágyazva.

Középkori szakácskönyv – Étkek a régmúlt időkből

A középkori konyha iránt érdeklődőknek szerezhet örömet Maggie Black ételtörténész, író Középkori szakácskönyve. A kötetet Philippa Davenport a Financial Times újságírója a következő szavakkal jellemezte: „Pompás és bőséges receptek gyűjteménye, amelyekből igen ízletes ételek készíthetők. Példaértékű munka, ilyen egy igazi történelmi igényességgel készített szakácskönyv.” Történelem és konyhaművészet egy színvonalas kötetben. Kóstoljatok bele!

Tracy Chevalier: Isten teremtményei

Egy könyv a női barátság, mélységeiről, szépségeiről és bonyodalmairól. És egy könyv a tudományos törekvésekről. Egy könyv a nők megítéléséről a 19. század eleji férfiak dominálta világban. Tracy Chevalier a tudomány és a korabeli társadalom szálaival átszőtt lélekrajza gyógyírként szolgál a lelki felüdülésre vágyóknak. Bátran vegye kezébe az az olvasó is, aki kíváncsi a természet alkotta érdekes és lenyűgöző lényekre. Nem fog csalódni!

Portré: Mary Higgins Clark

A Hová tűntek a gyerekek és A leselkedő szerzője december 24-én született. Mondhatnánk azt is, hogy angyal hozta. Ír bevándorlók gyerekeként jött a világra. A szüleinek nem voltak anyagi gondjaik még a nagy gazdasági világválság idején sem, de az apa halála után sok szerencsétlenség érte. Első regényét 1968-ban írta, aztán átlovagolt a krimi műfajára. Ez hozta meg számára a világsikert. 42 krimije világszerte több mint 80 millió példányban fogyott.