Tovább
Octavia E. Butler: A talentumok példázata (Agave Könyvek, 2023)
Kritika
|
87

Octavia E. Butler: A talentumok példázata

Napjainkban sokan próbálnak párhuzamot vonni Butler 2030-as évekre vizionált Amerikája és a közelmúlt (vagy a jelen) Amerikája között, én azonban ezt az analógiát erőltetettnek látom, sokkal inkább tűnik egy marketingfogásnak, ami valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a megjelenése után huszonöt-harminc évvel újra a sikerlisták élére futtatták fel a Földmag-duológiát. Ha már analógiákat keresünk, akkor számomra sokkal hangsúlyosabb az a párhuzam, amit Butler Keresztény Amerikás karakterei és napjaink közéleti szószólói között vélek felfedezni – és ezért még csak el sem kell menni Amerikáig –, akik úgy tűzik zászlajukra a kereszténység védelmét és támogatását, hogy annak tanításait csak másokra nézve tartják kötelező érvényűnek, magukra nézve igencsak szelektíven értelmezve a tízparancsolatot.

Tovább
David Attenborough: Az élet erőpróbái (Park, 2023)
Kritika
|
100

David Attenborough: Az élet erőpróbái

„Az élet erőpróbái” a zoológia egyik legizgalmasabb területével, az állatok viselkedésével foglalkozik. Angolul 1990-ben jelent meg, a tévésorozattal egyidőben. A könyv fejezetei címükben és tematikájukban is hűen követik a tévésorozat epizódjait. Attenborough a legfontosabb életszakaszokban figyeli meg az állatokat, és mintegy kronológiai sorrendben halad. Az első fejezet az Érkezés címet kapta, és a születéssel foglalkozik. Innen a Felcseperedés következik, majd a Táplálékkeresés, és így tovább.

Tovább
David Attenborough: Az élő bolygó (Park, 2022)
Kritika
|
100

David Attenborough: Az élő bolygó

A színes fotókkal gazdagon illusztrált „Az élő bolygó” a mostani világot tanulmányozza. Azt vizsgálja, hogy az ősi csoportok leszármazottai és az új fajok hogyan foglalták el a mai Föld változatos élettereit, illetve hogy a környezeti hatások miként befolyásolják az állatok testének alakulását. Attenborough végigvezeti az olvasót a Föld életterein, és megmutatja, hogy mindenhol, még a leglehetetlenebb helyeken is van élet.

Tovább
John Gwynne: A rettenet árnyéka (Fumax, 2023)
Kritika
|
100

John Gwynne: A rettenet árnyéka

John Gwynne regénye magával ragadott, beszippantott, annak ellenére, hogy valójában köszönőviszonyban sincs az érdeklődési körömmel. Hiteles volt, a történetmesélés pedig átlátható, egyaránt következetes és élvezetes. A fantasztikus lények és elemek éppen megfelelő arányban keveredtek a valósággal és a humán elemekkel. Lenyűgözött a gondosan felépített világ a különös hagyományaival – jól esett megfigyelő lenni, az ismeretlen világ kontúrokat kapott.

Tovább
Leila Mottley: Éjjeli árnyak (Libri, 2023)
Kritika
|
70

Leila Mottley: Éjjeli árnyak

Leila Mottley éppen tizenhét éves volt, amikor írni kezdte ezt a regényt, részben Celeste Guap esetétől ihletve. Ugyanannyi idős volt, mint a regénye főszereplője, ugyanúgy fekete, és azt mondja, hogy abban az időben az foglalkoztatta, “mit jelent sebezhetőnek, védtelennek, láthatatlannak lenni.” Nem lesz túl népszerű a véleményem, de szerintem középiskolásként kevés élettapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű történetet hitelesen elmeséljen.

Tovább
Mörk Leonóra: Szentjánosfű (Jaffa, 2023)
Kritika
|
90

Mörk Leonóra: Szentjánosfű

Mörk Leonóra a legújabb regényében érdekes kultúrtörténeti kalandozásra invitál bennünket: a 17. századi Hollandiába. Vlieland szigetén vagyunk, Hollandiában, 1634-ben. Nyár közepe van, Szent János napja. Ez a nap a teljes európai kultúrkörben, a különböző népek szokásaiban nagy szerepet játszik, termékenységvarázslási rítusokban gazdag. Aelke szívében bimbózik már a szerelemvágy, amit ez a mágikus éjszaka felerősít. Az ünnepi tűzgyújtásra, körtáncra készülve Aelke sétára indul a környező dombokon, a tengerparton. Itt találkozik a szigeten látogatóban levő Jannal, akiről hamar kiderül, hogy idegen, festőtanonc és siketnéma. És az is, hogy a két fiatal lelke összeér és lángra gyúl.

Tovább
Margaret Atwood: Pénelopeia (General Press, 2023)
Kritika
|
80

Margaret Atwood: Pénelopeia

Atwood kisregénye tükröt tart a férfiak uralta kemény és erőszakos világnak, ahol nincsenek érzelmek, csak versengés, ahol a nők szinte észrevétlenek, nincs joguk dönteni saját életük kérdéseiben és rengeteg feladat hárul rájuk. Épp ideje, hogy megváltozzanak a narratívák, helyet és lehetőséget adva a hősök fogalmának más értelmezésére, világrendek és szemléletek gyökeres változására.

Tovább
Vida Gábor: Senkiháza (Magvető, 2023)
Kritika
|
90

Vida Gábor: Senkiháza

A legjobb szó talán, amivel jellemezhető a regény az a sűrű. Számtalan mélyréteg, árnyalat tarkítja a tömött, végeláthatatlan sorok között megbúvó szereplők mindennapjait, sokszor levegővételt sem engedélyezve az olvasónak, aki az alcímből kiindulva könnyed lektűrt vár, de kifogástalan, magvas szépirodalmat kap. Mintha egy barokk kori óriásfestmény tárulna elénk, amelyen megdöbbentő részletességgel ábrázolják a szereplőket és az őket körülvevő környezetet.