Társadalmunkban az anyós viccek és gúnyolódások tárgya, anekdoták főszereplője, viták központi alakja. A regény élethűen mutatja be a szokásos anyós-konfliktusokat. Mégis, ha olvasás közben egy-egy jelenet ismerősnek tűnik a valós életből, ne feledjük: minden történetnek több oldala van. Moa Herngren megkísérli a teljes képet ábrázolni úgy, hogy minden szereplő a saját nézőpontját hozza ugyanarról a helyzetről.
A kötet egyfajta szubjektív napló a putyini Oroszország elmúlt bő tíz évének változásairól. Szubjektív abban az értelemben, hogy egy ellenzéki orosz értelmiségi prizmáján keresztül láttatja az eseményeket, az írások pedig érzelmekkel, retorikai fogásokkal teli, impulzív hangvételű véleménycikkek, amelyeket áthat az egyre elhatalmasodó csalódottság, kétségbeesés, düh vagy az ezeket palástolni próbáló irónia.
Lana Bastašić kötete súlyos és fájdalmas emlékeztető arra, hogy nem csak a fizikai bántalmazás fáj. Sőt, talán az fáj legkevésbé a kötetben megjelenő bántalmazási formák közül. A bántó, megalázó megjegyzések olykor ugyanolyan erővel sújtanak, mint egy csattanó derékszíj.
Az Ők sokrétű és összetett regény, amiben minden olvasó megtalálhatja azt az élményt, amiért egy könyvet a kezünkben veszünk. Hogy ne olyan lelkiállapotban álljunk fel a végén, mint ahogy leültünk olvasni. Ennél többet nem adhat egy írás, és Sahlbert regénye pontosan ezt nyújtja. Nem többet, nem kevesebbet.
Moa Herngren regénye megmutatja, hogy a kapcsolatok és a házasságok a legtöbb esetben nem egyértelműen az egyik vagy a másik fél miatt bomlanak fel, és olykor a válóok is csak egy utolsó csepp a sok felhalmozott (és gyakran ki nem mondott) sérelem után. Az üzenete viszont reménykeltő: bármilyen nehéz, bármennyire fáj, bárhogyan is gyászolunk egy élő személyt, az élet igenis megy tovább, és jönnek még szebb idők.
Nem csak száraz ténybemutatás a könyv, hiszen nagyon sokféle gondolat színesíti ezt a lélekelemzést. Nagyon sok világirodalmi és irodalomtörténeti utalást hoz be Rushdie a szemmel, a szem elvesztésével kapcsolatosan (ez ugyanis az egyik legnagyobb traumája: a szeme és a keze maradandó sérülése). De ez magyarázza a címet is: nem “a” kés, hanem Kés. Vagyis nem az a meghatározott kés, amelyikkel a támadója megsebezte, hanem minden olyan fegyver, amely az írói, a művészi, a szólásszabadságot próbálja elpusztítani.
Éric-Emmanuel Schmitt könyve az a könyv, amit el kell olvasni! Tele van bölcs gondolatokkal, hívő olvasó számára megerősítő jelleggel bíró tanúságtételek sora, nem hívők számára egy mély misztikus utazás, amely kinyit egy kaput, de nem kényszerít semmire.
Szöllősi Mátyás új regénye, a Fóbia „a család-, a bűnügyi és a lélektani regény emlékezetes ötvözete”. Az író egyikből sem akar sokat, mégis mindhárom műfaj jellegzetességeiből kapunk eleget: a főhősünkkel egyszerre válunk nyomozókká, járjuk és éljük újra a nagyszülők és szülők történeteit, s mindeközben – a bűntudattól kikészülve – próbáljuk megmenteni a kézzel fogható örökség maradékait.
Jangfeldt az orosz eszme kialakulását Nagy Péter cár 1672–1725 közötti uralkodásától kezdődően vizsgálja: ez egy olyan vízválasztó volt az orosz történelemben, amely egyfajta viszonyítási pontot jelentett a birodalom későbbi vezetői számára. Nagy Péter nyitása a nyugati eszmék irányába, az államszerkezetet és a társadalmat egyaránt átható, nem egy esetben brutalitással érvényre juttatott reformjai jelentősen megváltoztatták Oroszországot, és ezáltal a Nyugathoz való viszonyát, megteremtve ugyanakkor egy olyan dualizmust az orosz tudatban, amely talán egyetlen más népre vagy országra sem volt jellemző
A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről.
