Tovább
Kritika
|
70

Alexandra Salmela: 27 avagy halál teszi a művészt

A regény elejétől végéig egy ironikus hullámvasút – helyenként nagyon éleslátású, másutt hihetetlenül szórakoztató, vagy éppen idegtépő, de mindenesetre szokatlan olvasmány. A szerző nem csak a finn nemzeti bolondériáknak mutat görbe tükröt, de számtalan önmegvalósításra és társadalmi presztízsre, vagy egyéni önmegmutatásra törekvő hóbortot, trendet, vagy szokást kifiguráz.

Tovább

Elhunyt Esterházy Péter

66 éves korában elhunyt Esterházy Péter Kossuth-díjas író. Giorgio Pressburger a Corriere della Serában azt írta, hogy „elhunyt az író, aki lelket adott hazája történelmének a Habsburg-korszaktól a kommunizmus szakadékáig. Kertész Imre után Európa egyik legfelvilágosodottabb tudatát veszítette el.”

Tovább
Kritika
|
98

John Williams: Stoner

Fájdalmas-szomorú könyv a Stoner. Nem szól semmi egyébről, mint egy ember életéről. Egy saját kis univerzumról. Nem csoda, hogy első megjelenése idején, 1965-ben, nem kavart nagy port, hiszen akkoriban a világ még tele volt William Stonerekkel. A dolog ugyan mit sem változott azóta, csupán a hogyanja lett más, épp ezért vált lehetségessé a mostani, a kései elismerés.

Tovább
Kritika
|
100

Richard Sakwa: Háború a határon

A Kenti Egyetem professzoraként dolgozó Richard Sakwa, Kelet-Európa történelmének és politikai működésének jó ismerőjeként arra vállalkozik, hogy feltárja az ukrajnai válság kirobbanásának és elmérgesedésének okait, valamint lehetséges következményeit. Háború a határon – Ukrajna üllő és kalapács között című könyve egy tudományos igényességgel megírt tényirodalmi alkotás, amely a múltból indulva 2014 október végéig követi nyomon az ukrajnai eseményeket.

Tovább
Kritika
|
70

Roboz Léna: Balkáni árnyak

Az egész történet egy kicsit együgyű hollywoodi ízű sztori, melyben mindenki jól öltözött, de ha nem, akkor legalább kielégült, vagy pedig edzés közbeni/utáni izzadságban fürdik. Vannak jók, és rosszak, de a jókról kiderülhet, hogy tulajdonképpen rosszak. A rosszakról sosem derül ki, hogy jók. A rendőr rendőrként gondolkodik, öltözik és reagál, legfeljebb magában morog kicsit, mert a rendszer bedarálta…

Tovább

Újra felfedezett magyar írókat mutat be egy lengyel irodalmi folyóirat

A Zeszyty Literackie (Irodalmi Füzetek) című lengyel irodalmi folyóirat magyar tematikájú számát mutatták be szombaton a Varsói Nemzetközi Könyvvásáron, a kötetbe többek között a Lengyelországban újra felfedezett Szerb Antaltól és Márai Sándortól válogattak be naplórészleteket, és betekintést nyújtottak Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiájába is.

Tovább
Kritika
|
87

Mitchell Zuckoff: 13 óra – Bengázi titkos katonái

Mitchell Zuckoff 13 óra – Bengázi titkos katonái című könyve a tényirodalom és a fikciós irodalom eszközeit ötvözve állít emléket a líbiai Bengáziban működő amerikai külképviseleti létesítmények ellen 2012. szeptember 11–12-én szervezett terrortámadás elhunyt és életben maradt védőinek. Az olvasmányos stílusban megírt, de objektivitásra törekvő könyv legfőbb forrását a megtámadott létesítményeket védő magánvállalkozó operátorok elbeszélési jelentetik.

Tovább

Magyarul is megjelenik a Bram Stoker-díj idei győztes regénye

Júniusban magyarul is megjelenik a 2015-ös Bram Soker-díjjal a legjobb regény kategóriában kitüntetett könyv. Paul Tremblay Szellemek a fejben című regénye egy valóságshow keretében folytatott ördögűzésről, és annak félelmetes következményeiről szól. A díjat egyébként további tíz kategóriában és négy különkategóriában osztották ki a május 14-én Las Vegasban megtartott díjátadó ünnepségen, valamint az életmű díjat is átadták.