Tovább

Új Poirot-regény közeleg

2014 szeptemberében – James Bond, Philip Marlowe és Sherlock Holmes után – még egyszer utoljára visszatér Agatha Christie felejthetetlen figurája, Hercule Poirot is. A belga mesterdetektív történetét Sophie Hannah írja meg, miután engedélyt kapott rá az írónő jogtulajdonosaitól. A sztori a 20-as végén játszódik majd, A titokzatos Kék Vonat és a Ház a sziklán cselekménye között, Poirot pedig ezúttal Hastings kapitány nélkül kénytelen nyomozni.

Tovább
Kritika
|
90

Hisham Matar: Férfiak földjén

A Férfiak földjén a 70-es évek Líbiájába kalauzolja az olvasót, Kadhafi katonai diktatúrájának legkeményebb éveibe. A ma már New Yorkban élő szerző is ott született, gyerekkorát ott töltötte, debütáló regényét saját tapasztalatai alapján írta meg. A könyv főszereplője a kilenc éves Szulejmán, családjának történetét ő maga meséli el egyes szám első személyben. Hisham Matar regényét 2006-ban Man Booker-díjra jelölték, 23 nyelvre fordították le.

Tovább

Négy könyv szeptember első felére

Szeptember első napjai már egyértelműen jelzik: a könyvpiacon véget ért az uborkaszezon, és az első őszi hetekben máris remek olvasnivalókat kínálnak a könyvesboltok. A kínálatból négy olyan regényt ragadtunk ki, amelyek a feltételezésünk szerint nem csak a mi kiváncsiságunkat korbácsolták fel. Mindjárt elsőnek érkezik Tullio Avoledo regénye, Az ég gyökerei, amely a Glukhovsky által kreált Metró 2033 univerzumába kalauzol, s amely cselekménye Rómában játszódik.

Tovább
Kritika
|
85

Balázs K. Attila: A zöld fotel lakója

A zöld fotel lakója egy érett, okos, fegyelmezett ember jól végiggondolt kísérlete, lépésről lépésre követhető, már-már tudományos igényű. Van benne tény és csoda, fény és árnyék, valóság és illúzió. A főhős egy zöld fotelben ül és fantáziál. Világa korlátolt és korlátok nélküli egyszerre: korlátolt, hiszen csupán a zöld fotel és néhány ablakból látott szomszéd határolja, és korlátlan, mert abban a szürreális fantáziavilágban, amit C-t magába szippantja, bármi lehetséges.

Tovább

Inferno-túra: Robert Langdon nyomában

Firenze városának tanácselnöke már a könyv megjelenésekor hangoztatta, hogy az új Dan Brown-regénytől, az Infernótól azt várják, hogy kissé fellendíti a város és a régió turizmusát. Mindkét fél tett is az ügyért: Dan Brown színes képet fest Firenzéről, miközben végighajszolja a főhősét a városon, a firenzeiek pedig igazi Inferno-turizmust építettek a regényre. Az egyes túrák végigvezetnek Robert Langdon nyomán, és megmutatják Firenze rejtett arcát is.

Tovább

Elhunyt Wolfgang Herrndorf

48 éves korában elhunyt Wolfgang Herrndorf német író, a Csikk szerzője. Eredetileg festészetet tanult, majd illusztrátorként dolgozott több magazinnál. Első könyve 2002-ben jelent meg, az irodalmi sikert a harmadik prózai műve, a Csikk hozta meg a számára, ezzel elnyerte a német prózaírók díját és a legjobb német ifjúsági irodalmi mű címét is. Herrndorf rosszindulatú agydaganattal küzdött, többször műtötték, sikertelenül. Állítólag fegyverrel vetett véget az életének.

Tovább
Kritika
|
70

Harlan Coben: Maradj mellettem

Harlan Coben Maradj mellettem című krimijében három ember életútja keresztezi egymást. Tizenhét éve egy fotós elveszítette a szerelmét, a lány egyik napról a másikra nyomtalanul eltűnt, és vele együtt nyoma veszett egy férfinak is. Egy nyomozó 17 éve áll értetlenül az eset előtt, és rájön, hogy azóta évente hasonló körülmények között tűnik el egy-egy férfi. Mi a közös bennük? Új életet kezdtek, vagy meghaltak? Ha meghaltak, hol vannak a holttestek?

Tovább

Magyarország lesz a 26. Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár díszvendége

Csáth Géza válogatott novellái és Örkény István Voronyezs című színműve is megjelenik orosz nyelven, orosz kiadók gondozásában a 26. Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár alkalmával. A nagyszabású kulturális rendezvényt szeptember 4. és 9. között rendezik meg Moszkvában, a helyszínen jelen lesz Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, M. Nagy Miklós, az Európa könyvkiadó igazgatója és Goretity József irodalmár-műfordító.

Tovább

Ben Affleck könyvekből dolgozik

Ben Affleck 2007-ben debütált rendezőként, és azóta szinte mindegyik filmje egy-egy könyv alapján készült. Elsőként Dennis Lehane Hideg nyomon c. regényét adaptálta, aztán Chuck Hogan Tolvajok városa című könyvét vitte vászonra, és itt már a főszerepet is ő játszotta. Most a negyedik rendezésére készül, és ismét egy regényt készül megfilmesíteni, Dennis Lehane Edgar-díjas Live by Night című könyvét, miközben egy másik regényből készült film főszerepét is elvállalta.

Tovább
Kritika
|
85

Csányi Vilmos: A tökéletesség illata

Csányi Vilmos új szemszögből veszi szemügyre Avilai Szent Teréz életét. Vizsgálódása rámutat arra, hogy az egyházpolitika, az államhatalom és a férfiak világában is lehetséges olyan magatartás, amivel egy nő elérheti célját. Teréz megvalósította álmát: nemcsak végrehajtotta a karmelita rend reformját, hanem emellett a gondolkodás és a hit olyan magasságaiba jutott, amiről kortársai többsége nem is álmodott. Tisztasága, kitartása elhozta a tömegek tiszteletét.