William Boyd írja az új Bond-regényt

William Boyd írja az új Bond-regényt. A 2013 őszére tervezett könyvben a 007-es ügynök visszatér a 60-as évekbe, miután 2011-ben Jeffery Deaver a Carte Blanche-ban a jelenbe helyezte a brit szuperkém történetét. A 2013-as Boyd-féle Bond-regénnyel a hatvan évvel ezelőtt, 1953-ban megjelent Casino Royale előtt tisztelegnek – ez volt az első 007-es regénye Ian Flemingnek. Ráadásul a történet is visszakerül az eredeti kiadóhoz, a Jonathan Cape-hez.

Tovább
Kritika
|
80

London aranykora és más karcolatok

A híres angol regényíró új oldalát ismerhetjük meg, olyan írásokat, amelyeket eddig magyar nyelven nem adtak ki. Charles Dickens annyira sokoldalú író volt, hogy ma, születése után kétszáz évvel is tud újat mutatni idegen ajkú olvasóinak, ugyanis ebben a kötetben a pályakezdő író művei vannak, 1834 és 1835 termései. Pillanatképek, amelyek nemcsak az írót, hanem Londont is különös fényben mutatják be, az ipari forradalmat követő robbanásszerű változásban.

Kiosztották az idei Pulitzer-díjakat

Az 1917-ben létrehozott Pulitzer-díj tulajdonképpen a legrangosabb újságírói kitüntetés az Egyesült Államokban, amelyet viszont több irodalmi, illetve zene kategóriában is kiosztanak minden évben. Általában hat irodalmi kategóriában – életrajz/önéletrajz, fikció, történelem, költészet, dráma és általános ismertető irodalom – díjaznak, 2012. április 16-án azonban csak öt kategóriában hirdettek győztest: a fikció kategóriában nem osztották ki a díjat.

A fesztivál díszvendége: Claudio Magris

A XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége Claudio Magris. A héten több könyvét is dedikálja az író az Európa és a Libri Kiadó standjain. Csütörtökön délután egy pódiumbeszélgetésen találkozhatunk vele a Teátrumban, azt követően a főváros polgármesterétől veszi át a Budapest Nagydíjat. Este a Libri Kiadó standján dedikálja könyveit, szombaton pedig az Európa standjánál teszi ugyanezt. A fesztiválra három könyve jelent meg az említett kiadóknál.

További északi vendégek a fesztiválon

Askildsen, Gaarder és Agneta Pleijel is itt lesz a Könyvfesztiválon. Megmutatjuk nektek, hol kell őket keresni: a norvég Kjell Askildsen szombaton az Európa Kiadó standján dedikál, a szintén norvég Jostein Gaarder a Noran Libro Kiadó stanján mutatja be Sofie világa című kötetét. A svéd Agneta Pleijel a Lord Sohamár című regényét dedikálja a L’Harmattan Kiadó standján, vasárnap 11 órától pedig a L’Harmattan Matinén is részt vesz. Kellemes kikapcsolódást!

Fotózz és vidd az egyik könyvcsomagot!

Vidd magaddal a fényképezőgépedet az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra és nyerj egy mega-könyvcsomagot. Hogyan? Készíts közös fotót a fesztivál íróvendégeivel és küldd be a képet szerkesztőségünk e-mail címére. Az alábbi listán szereplő írókkal készített fotó 2-2 pontot ér, kivéve ha Claudio Magrist sikerül lencsevégre kapnotok egy közös kép erejéig, érte ugyanis 4 pont jár. 5 értékes könyvcsomag várja a legügyesebb vadászokat. Kellemes vadászatot!

Tovább
Kritika
|
87

M. C. Scott: A római kém

Tavasszal az Agave Könyvek a történelmi krimik egy új frontját nyitotta meg M.C. Scott A római kém c. regényével. A könyv főszereplője Pantera, a császár elit kémosztagának tagja. A történet idején már visszavonult, múltjában sok borzalmas eseményt hagyott maga mögött. Coriallumba, a Gallia északi partján fekvő kicsiny kikötőbe Néró hívására érkezett, aki új feladatot bízna rá: tudja meg Róma felgyújtásának pontos időpontját és akadályozza meg azt.

Ismert szerzők a Könyvfesztiválon

Az Olvasóterem írásait követők számára bizonyára nem ismeretlen Janne Teller, Dmitry Glukhovsky és Håkan Nesser. Három olyan szerző, akiknek könyveiről már írtunk recenziókat vagy beharangozókat. És hogy ezen túlmenően mi a közös bennük? Nos, mindhárman ott lesznek meghívottként a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Cikkünkben a három szerzőről olvashattok, és arról, hogy mikor és hol találkozhattok velük a fesztivál keretében.

Észak-európai díszvendégek a Könyvfesztiválon

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál északi díszvendégei között ott lesz Pia Juul, Leena Lehtolainen és Sjón is, hiszen idén a fő meghívottak az északi országok alkotói. A Polar Könyvek a dán Pia Juul Halland meggyilkolása című krimijével, az Animus Kiadó a finn Leena Lehtolainen Maria Kallio-sorozatának bevezető kötetével, Az első gyilkosságommal, míg a Magvető Kiadó az izlandi Sjón A macskaróka című regényével jelentkezik majd a nagy eseményen.

168 éve született Anatole France

Könyveinkben semmit sem mondunk abból, amit mondani akarnánk. Kifejezni magunkat – lehetetlenség – vallja az író, aki nagyon sok művet publikált. Anatole France-szal a francia órákon kezdtem ismerkedni, egy mélységesen humanista gondolkodó alak állt össze bennem, akit fizikailag a franciatanárommal azonosítottam. Élete jóformán a könyvek között telt el, szenvedélyes olvasó volt kiskorától kezdve. Irodalmi tevékenységét 1921-ben Nobel-díjjal jutalmazták.