Kategória: Kritikák

Tovább
Kritika
|
93

Colson Whitehead: A föld alatti vasút

A föld alatti vasút az 1969-ben született amerikai író, Colson Whitehead hatodik fikciós regénye. Bár korábbi regényei közül több is szerepelt rangos díjak rövidlistáin, az igazi elismerést ez a regénye hozta meg számára: 2016-ban megkapta érte a Nemzeti Könyvdíjat és 2017-ben a Pulitzer-díjat – mindkettőt a legjobb a fikciós mű kategóriában –, továbbá az Arthur C. Clarke-díjat is elnyerte. Tegyük hozzá: nem érdemtelenül.

Tovább
Kritika
|
80

Dennis Lehane: Egymásba veszve

Lehane nagyon jó mesélő. Az apját kereső Rachel története ugyanolyan izgalmas, mint a megtévesztés “áldozatává” váló Rachel sztorija. Annyira lebilincselt már az első fele is a könyvnek, hogy adott ponton úgy éreztem, én szívesen olvasnám tovább azt, ahogyan Rachel az apját keresi. A könyv lapjain egy érző, sebzett és elszánt Rachel elevenedik meg, akivel teljesen mértékben tud azonosulni az olvasó.

Tovább
Kritika
|
94

E. K. Johnston: Ezer éjszaka

E. K. Johnston könyveinek nagy része régi tündérmesék, fantáziák újratárgyalása, ilyen az Ezer éjszaka is. Valahogy sikerül neki nem elcsépeltté tenni, hanem felemelni mindazt, amit már más formában hallottuk, olvastunk. Ez a történet arról szól, hogy egy lány a nővére iránti szeretetből táplálkozva hogyan erősödik meg a meséken, szavakon keresztül, hogyan alakul varázslattá minden, amit elmesél és megálmodik, és hogyan menti meg a férjét a szörnyetegtől, aki az elméjét fogva tartja.

Tovább
Kritika
|
100

Antti Tuuri: A téli háború

Antti Tuuri háborús naplók, visszaemlékezések és a háborúban egykoron részt vevők interjúinak alapján írta meg A téli háborút. Noha a történet fiktív, a szereplők sem valósak, a leírások nagyon is élethűek és pontosak. A finn szerző annyira hitelesen rajzolja meg a valóságot, hogy rövid időre magunkat is a lövészárokban érezhetjük, a szüntelenül röpködő gránátszilánkok és lövedékek közepette, néha az olvasó is azt érzi, hogy rászakad az ég.

Tovább
Kritika
|
100

Johann Lippet: Ajtó a hátsó konyhához

Johann Lippet regényének legnagyobb erénye az, hogy mindenféle erőlködés nélkül, olyan természetesen mutatja be az emberi sorsokat, hogy sokan saját szüleikre, nagyszüleikre, gyerekkorukra ismerhetnek a sorok között, függetlenül attól, hogy svábok, vagy nem svábok az olvasók. Ez a partikularizmus és univerzalitás kéz a kézben jár mindvégig, és olyan kérdéseket is feszeget, ami napjaink Európájára is jellemző.

Tovább
Kritika
|
87

Yaa Gyasi: Hazatérés

A ghánai születésű, amerikai írónő, Yaa Gyasi első, 2016-ban megjelent regénye, a Hazatérés kiváló fogadtatásban részesült a kritikusok részéről: elnyerte vele a PEN Hemingway-díját, a legjobb első könyvben járó John Leonard-díjat, és olyan magazinok sorolták a tavalyi év legfigyelemreméltóbb regényei közé, mint a The New York Times, a Washington Post és a Time. A magyar fordítás a Libri Kiadó gondozásában jelent meg 2017 őszén.

Tovább
Kritika
|
70

Brandon Hackett: Xeno

2117-re bolygónk lakossága eléri a tizenötmilliárd főt. Ebből hatmilliárd ember, kilencmilliárd pedig idegen fajú, más néven xeno. A gazdasági, környezeti és politikai káoszba süllyedt bolygót vízhiány, nyomor és helyi háborúk tépázzák. A lakosság a migrátorok, egy magasan fejlett idegen civilizáció uralma alatt szenved.

Tovább
Kritika
|
92

Száraz Miklós György: Írd fel házad kapujára

Száraz Miklós György alapos munka, de még inkább valami belső, alig érezhető humoros kedvesség nyomán egy rövid, de annál tartalmasabb írást ad az olvasónak. A kezdetektől indít, és meglehetősen gyakorlatiasan: a földet nevezi meg, amely bölcsője volt e különös, ellentmondásos nép születésének. Ebben az írásban sokkal inkább tematikailag, mint időrendi sorrend szerint követhetjük nyomon a zsidó nép és kultúra különböző állomásait.

Tovább
Kritika
|
95

Marion Pauw: Sötétben

A könyvben szokatlan intenzitással ütközik egymásnak a látszat és a valóság, a vágy és a realitás. Középpontjában napjaink átlagembere áll, akinek egy értelmes élet reményében mindent újra kell értelmeznie. Függetlenül attól, hogy valaki autista elítélt vagy szép reményű ügyvéd, ebben a világban csak akkor lehet a tévedés szükségszerűsége nélkül lépni a jövőbe, ha előtte számot vetett a múlttal, és minden olyan területen, ahol feszültséget tapasztalt, újraértelmezett mindent.