A címről Agatha Christie Tíz kicsi négere juthat eszünkbe, és az alapszituáció is követi a klasszikus krimi-felállást: egy erdő mélyén megbúvó romantikus kis panzió, Mitchell Fogadója tökéletes helyszíne pihenésnek, randevúzásnak, elromlott kapcsolatok helyrehozásának, de még az irodalmi alkotómunkának is… egészen az első holttest megjelenéséig.
Jókai karácsonyát olvasva megismerkedünk a 19. század emberével, cselekedeteivel, vágyaival, hagyományaival. Kiderül az is, milyen lehetett a karácsony a királyi családban, hogyan ünnepeltek a szegények, s miként a művészek, de még azt is megtudjuk, hogyan gondolt Jókai a magyarságra, a magyar nyelvre, s hogy mi történt – karácsony ünnepén egy lélekemelő szertartás keretein belül – Buenos Aires pogány népével.
A Nyáron a párom feledhetetlen irodalmi alkotásnak bizonyult. Nagyon szórakoztatónak találtam, hogy a szereplők, bár bőven meghaladták a tinikort, néha úgy viselkednek, mint a kamaszok és hogy a fiatalkori vakációk során mindegyre vicces szituációkba keverednek. Szintén a könyv komikus vonalát erősítették Poppy szülei a humorérzékükkel, amivel azonnali szimpátiát keltettek bennem.
Tara tökéletesen meg volt elégedve az életével mindaddig, amíg a tizenhárom éves lánya cikivé nem titulálta, felhívva a figyelmét, hogy mennyire nem menő. Ez az incidens mély nyomot hagyott Tarában, és eldöntötte, hogy megmutatja a lányának, a férjének, a főnökének meg amúgy az egész világnak, hogy őt milyen fából faragták. Hogy igenis menő anyuka, kívánatos feleség, megbízható munkaerő és emellett akár a következő Beyoncé is válhatna belőle.
Összkomfortba kényelmesedett, fotelhuszár, mirelit világunknak hatalmas felkiáltójel Horváth László Imre regénye, hiszen íme, újra itt az a generáció, aki a háborút bármilyen hazug indokok nyomán igazságosnak találja. Mert ez a könyv nem lélektan, nem elemzés, nem az igazság keresése, hanem puszta „epika”, „történet”. A valóság. Emberek: férfiak, nők, politikusok, munkások, bankárok, kicsik és nagyok… olvasni kell!
A Kéksötétben elmosódnak a klasszikus whodunit-műfaj határai; Hawkins úgy halmozza a központi rejtélyre a rétegeket, ahogy egy festő hordja fel a festéket a vászonra, és így nagyon sokáig tulajdonképpen nem az az elsődleges kérdés, hogy ki a tettes, hanem az, hogy mi a bűntény. Afelől nincs kétsége az olvasónak, hogy van bűntény. Ott van rögtön az első oldalakon egy kifinomult alapfelvetés, miszerint Vanessa egyik alkotása emberi csontot tartalmazhat. A bizonyosságig vezető út viszont hosszú, és közben annyi mindenre derül fény, hogy a végére egy igazi útvesztőben érzi magát az olvasó.
Az emberi sorsokat meghatározó, azokat alakító levélváltások, a magányos, börtönben ülő emberek életét megváltoztató üzenetek, a posta, mint intézmény megszűnése, a létjogosultságának megkérdőjelezése is mind azzal a problémával szembesíti a regényolvasókat, ami mára már globálissá nőtte ki magát: az emberek között kialakuló viszonyok fokozatos megromlása, azok tulajdonképpeni mellőzése az emberi létezést is gyökeresen megváltoztatják, befolyásolják.
Hank, a regény főszereplője pontosan az, mint aminek az egyik kolléganője leírja: “egy jól kidolgozott karakter egy jó könyvben.” Egy éleslátású, jó humorérzékkel megáldott, jó kedélyű, nyitott szemmel járó, józanul gondolkodó ember, akinek mindig, minden pillanatban van egy frappáns válasza az élet kihívásaira. Az egyes szám első személyű, jelen időben történő narrációnak köszönhetően az olvasó belát a színfalak mögé, és a főszereplő-narrátor epés megjegyzései, sokszor kibírhatatlan viselkedése ellenére úgy érzi, hogy ő is szeretne Lucky Hank lenni: ilyen mázlista lenni egy életen át, ilyen derűvel fogadni mindent.
Joan Samson érdemei vitathatatlanok, kiváltképp a hangulatteremtést és a feszültségkeltést illetően. Fejezetről fejezetre, szinte észrevétlenül teremt meg egy nyomasztó, baljós atmoszférát, ami egy idő után ködként telepszik rá a városra, ezzel párhuzamosan pedig kiváló érzékkel tekeri fel és fokozza már-már elviselhetetlen mértékig a feszültséget. Nincs szüksége erőszakos, hatásvadász jelenetekre vagy erőteljes vizuális elemekre, ezek nélkül is észrevétlenül kúszik be olvasás közben a bőrünk alá egyfajta nyugtalanság, ami csak növekszik a nyájas és rendkívül manipulatív kikiáltó minden egyes újabb felbukkanásával.
A nyelvezet hétköznapi és közérthető, a könnyedsége kompenzálja a nehéz témákat. Egy szerelmi szál áll a középpontban, de olyan témakörök is terítékre kerülnek, mint a bullying, a gyász, a veszteség feldolgozása. A szerző nagyszerűen bánik a szavakkal, az olvasó valósággal sodródik a sorokkal. Nehéz volt letenni a regényt.
